2017. július 7., péntek

Nagy Károly nyomában

Steve Berry: Nagy Károly nyomában
(Cotton Malone 4)




                                                                           



"Néha jobb, ha az ember nem bolygatja a múlt szellemeit."








A Malone-ügynök történeteinek egy korábbi darabja látott újra napvilágot. Ez a sorozat negyedik esete, most ismét az olvasókhoz került, felújított, új borítóval, megtartva az eddigi stílust.

Elolvastam és tetszett, valóban lebilincselő volt. Hozta azt a szintet amit megszoktam az írótól. Nem tudom megunni, ahogy Berry biztos kézzel építi fel a történetet. Szokás szerint több szálon fut a cselekmény, gyorsan változó helyszíneken. Sok szereplőt mozgat a történet, az elején nem túl egyszerű eldönteni, hogy éppen ki kivel van. Vajon az általunk ismert civilizáció volt az első és legfejlettebb? Ez lehetne a regény fő témája kiegészülve családi és katonai titkokkal, hatalomvággyal. Malone alaposan felbolygatja a múltat, nem hagyja a szellemeket és a bűnösöket sem nyugton.

Cotton Malone, az Igazságügyi Minisztérium hírszerző szervezetének, a Magellán Ügyosztálynak egykori ügynöke nyugdíjas éveit tölti, és antikváriuma van Dániában. Az előző történetekből már kiderült, édesapja 1971-ben eltűnt tengeralattjárójával együtt egy titkos bevetés alkalmával. Most ennek a titoknak ered nyomába.

Apja halálának körülményeit szeretné kideríteni, amihez volt főnöknője Stephanie Nelle nyújt segítő kezet Cottonnak. Amikor végre sikerül megszerezni az erről szóló szigorúan titkos jelentést, elindul
a kontinenseken átívelő kaland. A történet átível Európán, Amerikán és eljut egészen az Antarktiszig. A jelentésre ugyanis többen is pályáznak, van akinek még mindig érdeke, hogy ne derüljön fény arra,
mit őriznek a Lee erőd hűtőkamráiban 38 éve. Akciódús, történelmi rejtélyekre is választ kereső regény, ami Malone ügynök mellett egy ikerpár versengésének is hátteret ad. A két német nő két egészen különböző karakter. Kedves édesanyjuk pedig különös hatalommal bír. A két testvér családi vagyonért folytatott harca a végére felerősödött, már már zavaró volt némileg. Hol az egyik volt szimpatikus, véltem azt, neki van igaza, majd egy laza fordulattól minden ellentétesre váltott. Izgalmas érdekek feszültek egymásnak itt is.


Ahogy kell a háttérben sokkal nagyobb dolgok indulnak be, mint sejtenék. Az olvasó megismeri egy régen eltűnt civilizáció létezésének lehetőségét, elméleteket olvashatunk Nagy Károly életéről, és eljuthatunk az Antarktiszra. Ez a rész volt a történet magva, a legérdekesebb és legeredetibb megoldással. Valóban meglepő, hogy ez a hely, mint egy nagy természetes hűtő működik. Remekül konzerválja a dolgokat, ami elképesztő meglepetéseket tartogat, nem csak az olvasónak, de Malone számára is. Az olvasót valóban a hideg rázza, borzongató élmény lehetett ez a kaland.


Az izgalom végig szinten tartva, a folyamatos a pörgésről egy profi bérgyilkos is gondoskodik. Így mindig történik valami, a régi ügy szereplői sincsenek biztonságban. Sodorja az olvasót a történet, a kaland mellé egy kis flört és egy régi szerelmi história is beépül. A törtető hatalomvágy, politikai játszmák az elnökig érnek. A rosszfiúk csapatának élén álló tengernagy mindenre képes, szó szerint eltűntet, kiiktat mindenkit, aki a karrierje útjába kerül. Teszi ezt jól szervezett, gátlástalan módon. Az ő karaktere ugyan nem szimpatikus, de el kell ismerni, okos, profi módon szervezi maga körül a dolgait. Persze, vannak segítői, és nem csak befolyásos helyzetének eredménye ez. Az elkövetett bűnökért azonban neki is felelni kell.

A nagy utazás Cotton Malone múltjába, aki végre le tudja zárni az apja eltűnése okozta belső feszültségét és Amerika katonai ereje mellett az egykori hitleri birodalom is bekerül a képbe. Olyan adatokat ismerhet meg az olvasó, ami az izgalmak mellett gondolkodásra is készteti. Alapvetően izgalmas és fordulatos regény, amiben talán az akció és az összeesküvések fontosabb szerepet kapnak mint a történelmi tények. A végső fordulat tényleg meglepő, elgondolkodtató és szívhez szóló. Szép lezárást ad a regénynek.

Jó volt olvasni a nyári melegben a téli helyszíneket, hangulatos karácsonyi vásárt, és az Antarktisz jégbe fagyott világában kalandozni Malonéval. Ahol egykor szomorú véget ért egy küldetés és most hőseink is oda jutnak el, hogy pont kerüljön erre a 38 éves titokra. Steve Berry utószavát kifejezetten érdemes elolvasni. Izgatottan várom a  szerző hamarosan megjelenő új regényét, mivel fog meglepni.




Steve Berry: (1955) amerikai író, professzor és volt ügyvéd.
A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban.

A Cotton Malone-sorozat eddigi kötetei: A templomosok öröksége, Alexandria link, A velencei árulás, Nagy Károly nyomában, Vérbosszú Párizsban, A császár sírja, A Jefferson-kód, A királyi fortély, Lincoln-mítosz, Veszedelmes hazafiak.











Eredeti mű: Steve Berry: The Charlemagne Pursuit
Eredeti megjelenés éve: 2008
GABO, Budapest, 2017
648 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634064268 · Fordította: Lantos István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése