2018. március 9., péntek

Októberi vidék

Ray Bradbury: Októberi vidék 




                                                                                   













Ray Bradbury amerikai író nevét mindenki ismeri, hiszen a sci-fi irodalom egyik óriása, annak megújítójaként tartják számon. Örökre beírta az irodalomba nevét az 1950-ben megjelent Marsbéli krónikák regényével, ami az egyik legismertebb műve lett. Bradbury másik közismert és népszerű sci-fi regénye, a Fahrenheit 451.


Kiváló lehetőség megismerni az író korai írásait, amik meglepően frissek ma is. Nem csak sci-fi kedvelőknek ajánlott, hiszen a történetek mindenkit érintő és foglalkoztató, misztikus esetekről mesélnek.


A kötet témáját, képeit és hangulatát ez a bevezető remekül összefoglalja:

OKTÓBERI VIDÉK
…az a vidék, ahol mindig év vége fele jár. Az a vidék, ahol a dombok ködből vannak, és a folyók párából; ahol a délután elsuhan, a szürkület meg este sokáig nyúlik, és örökre éjfél marad. Az a vidék szinte másból sem áll, mint pincékből, szenespincékből, padlásokból és kamrákból. Az a vidék, ahol az emberek őszi emberek, akiknek a fejében csak őszi gondolatok járnak. Akik üres járdákon suhannak éjjel, olyan hanggal, akár az eső…


Költőien szép mondataival Bradbury az olvasóit elvarázsolja, még úgy is, hogy komor, ám szívhez szóló, izgalmas történeteket olvashatunk. Megjeleníti a haláltól való félelmet, a társas magányt, elhidegült kapcsolatok börtönét, amik lélekölően hatnak az ember életére. A horror csak utána jön. A halál ténye, annak feldolgozása, misztikus élménye, depresszió és magány mellett számtalan formában megjelenik írásaiban. Mégis éppen az életigenlése az, ami jellemzően erős az írásokban. Ködbe vesző sejtetések, lebegtetés, gyönyörű lezárások, már-már líra leírásokkal hatásosak valóban a novellák. Persze nem csak a hangulat az, ami megfogja az olvasó lelkét. Bradbury neve garancia a minőségre, megbízhatóan jó novellista. Finom ecsetvonásokkal ábrázol szürreális történeteket. Van, ami krimiszerű, van, ami a horror irányába megy. A nyitó novella A törpe éppen ilyen hatást ad.



Igazán érdekesnek tartom egy elismert író korai munkáit megismerni. A karrier kezdetéről származó írások 1955-ben jelentek meg, ma is izgalmas olvasmányok. A későbbi stílusjegyek, a képi világ az, amik itt erősen hatnak. Költői mondatai, nyelvi játékossága igazán nagyszerű. Bár nem lehet egyenletes, kiváló egy válogatás sem, itt is akadtak számomra felejthetőbb írások, vagy olyanok, amik nem kerültek közel hozzám. Ám néhány kedvencemet kiemelném. Talán a legerősebbek közé tartozik nálam Az Állóvíz, A küldött,  Csontváz, Kasza, A soron következő, és a Ciszterna. Mellettük jónak tartom a Szélvihar, Einar bácsi, A kis orgyilkos és a Dudley Stone csodálatos halála záró novellát. Egyébként mindegyik az elmúlás, halál, túlvilág, lelkek megnyugvása témát járja körül.

Ez a sokszínű válogatás lényegében Bradbury első novelláskötetének a Dark Carnival (1947) mellé tett további néhány novellával lett kiegészítve. Az egyszerű, letisztul, igen kifejező borító nagyszerűen illik a kötethez.




Ray ​Bradbury, a sci-fi egyik legnagyobb alakja és a novella amerikai mestere már a korai írásaival híveket szerzett magának olvasók és kritikusok között egyaránt, ám aki elsősorban a Marsbéli krónikákról vagy a Fahrenheit 451-ről ismeri, azt ebben a kötetben meglepetés érheti.

Egy festői mexikói faluban a halál csupán turistalátványosság.
Egy város alatti városban megfulladt szeretők csendben ismét egymáséi lehetnek.
Egy karnevállal utazó kis ember legédesebb vágya napról napra beteljesedik.
Egy beteg fiúnak a hűséges kutyája az egyetlen kapcsolata a külvilággal. És a túlvilággal.

Ez a tizenkilenc borzongató és baljós novella Ray Bradbury másik arcát mutatja meg. Azt az írót, aki kíváncsi az élet és a fantázia sötét oldalára, aki ragyogóan megragadja a világ őrültségének, zűrzavarának és akadályainak lényegét. Az Októberi vidék karakterei élnek, álmodnak, dolgoznak majd meghalnak – és néha ismét élnek, csak hogy felfedezzék, bár gyakran túl későn, hogy az embernek magas árat kell fizetnie azért, hogy valahova tartozhasson.


Ray Bradbury: 1920. augusztus 22. (Waukegan, USA) – 2012. június 5. (Los Angeles, USA) Tizenéves korától folyamatosan írt. Több száz története, több mint 30 kötete jelent meg. Munkásságát több díjjal elismerték: 1977-ben életművéért a World Fantasy-díjat, majd 2000-ben a Nemzetközi Könyvalap is elismerte munkáit. Műveit szépirodalmi alkotásnak tekintik és bekerültek egyetemi tananyagok közé is. Bradbury egészsége a halála előtti években megrendült, ennek ellenére aktív maradt. 91 évet élt.


Eredeti mű: Ray Bradbury: The October Country
Eredeti megjelenés éve: 1955

A kötetben szereplő novellák:

A törpe
A soron következő
H. Matisse bámulatos zsetonja
Csontváz
Dunszt
Állóvíz
A küldött
Ha megérint a tűz
A kis orgyilkos
A tömeg
Krampusz a dobozban
Kasza
Einar bácsi
Szélvihar
Az emeleti lakó
Volt egyszer egy öreg hölgy
Ciszterna
Hazatérés
Dudley Stone csodálatos halála

Agave Könyvek, Budapest, 2017
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192855 · Fordította: Pék Zoltán, Galamb Zoltán, Török Krisztina


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése