2018. január 10., szerda

Nyugtalanság

Jesper Stein: Nyugtalanság
(Axel Steen 1.)




                                                             









Jesper Stein debütáló regénye 2012-ben került a dániai könyvesboltokba. A siker skandináv krimi esetében szinte borítékolható volt, hiszen már az ötödik része jelenik meg külföldön. Reméljük, hozzánk is eljutnak a további kötetek. Ez az első valami némileg olyan érzést hagyott bennem, mintha Harry Hole koppenhágai párját teremtette volna meg a szerző. Ezért az első részért megkapta a Dán Tudományos Akadémia debütáló kriminek járó díját.



Ez egy jó krimi, még ha idehaza kevés reklámot is kapott a számunkra ismeretlen szerző. Mondjuk a Kossuth Kiadó sem a skandináv krimijeiről közismert, de ebből a tortából ők is akarnak egy szeletet. Jól tették, én szívesen olvasnám tovább ezt a sorozatot. A skandináv krimikben gyakori, hogy a nyomozással megbízott felügyelő magánéleti és lelki problémákkal küzd. Axel Steen esetében is így van ez. Karaktere a szokásoknak megfelelően elég önsorsrontó életet él.




Koppenhágában a rendőrségnek nagy zavargásokkal kell szembenéznie, repülnek a macskakövek, kirakatok törnek be, tüzek égnek a városrészben. Nørrebro város a városban. Itt a lepukkant környezetben élők meg akarják akadályozni az ifjúsági központ lebontását. Sikertelenül.
E zavargások közepette a folyamatos rendőri jelenlét mellett egy gyilkosság áldozatára bukkannak az Assistens temető falának támasztva. A símaszkos, katonai csizmát viselő férfi öltözéke miatt a gyanú rögtön a rendőrségre terelődik. Annyit elárulok: nem egészen alaptalanul, de nem spoilerezek. A szerelemféltés jelentős az okok között, de nem ám a megszokott módon! Ez különösen tetszett, ahogy az is, hogy sok irodalmi leírás van a temetőről, ami jelentős és fontos, létező helyszíne a cselekménynek. A bűntény felderítése közben megismerhetjük a koppenhágai Norrebro városrész kultúráját és szubkultúráját. Kevés krimiéri el, hogy rákeressek a világhálón, megnézzem az ismert emberek sírhelyét, virtuális sétát tegyek a temető honlapján. Izgalmas és érdekes kirándulás volt, ajánlom mindenkinek!



Tehát: Az egész terület valójában teljesen őrzött, de senki sem látta, nem vett észre semmi gyanúsat. Az a tény, hogy az elhunyt eredetileg autonómistáknak gondolják, nem könnyíti meg a rendőrség számára a dolgokat. Amikor az azonosításkor kiderül, hogy egy Dániából sok évvel korábban kiutasított, a balkáni kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatba hozható áldozatról van szó, az események felgyorsulnak. Belép a titkosszolgálat, és a gyilkosság felderítésével megbízott Axel Steen helyettes felügyelőnek együtt kell velük működnie. Ami ne megy zökkenők nélkül.

Axel szokatlan módszereivel, nem túl népszerű figura. Betekinthetünk Axel zavaros magánéletébe, amit főleg a válása okoz. Elvált apaként igyekszik a legjobban helytállni, ami azért nem mindig sikerül. Lázálmai vannak, hipochonder, aludni nem tud rendesen, erre hasist használ altatónak-nyugtatónak. Keményen, már már makacsul küzd öt éves Emma lányáért, szereti, ragaszkodnak egymáshoz.


Nyilvánosságra kerül egy véletlen videó, amelyen a gyilkos látható. Az igazságkeresés és a hiányzó kamera utáni hajsza még követel újabb áldozatot. A cselekmény jól átgondolt, és csak nagyon későn tudjuk meg, hogy mi is áll a háttérben. Amikor egy régi kiderítetlen gyilkosság is a képbe kerül, a jártas olvasó már sejti: lesz összefüggés. Azonban igen meglepő eredményt hoz, hiszen a gyilkossal szinte mindenki kapcsolatban állt. Nos, hogy ki valójában a tettes tényleg megdöbbentő, az okok nem kevésbé. A történet lüktet, a nyelv gördülékeny, jól olvasható. A borító kifejező, tökéletesen adja vissza a regény hangulatát.




Minden párbeszéd reális és teljesen él, függetlenül attól, hogy az ügyvéd, a bűnözők vagy a rendőrség, esetleg az újságírók között hangzik el. Nagyszerű narrált, van olyan momentum, ami egészen lényegtelennek tűnik, ám a végére kap hangsúlyt. Érdemes nagyon figyelni az apró momentumokra, bemutatásokra. Nørrebro, annyira eleven, hogy valóban jelen vagyok.

Axel esetében a hipochondria kevésbé zavart meg, mint a gyakran egyedül vezetett akciói. A könyv viszonylag sok szexuális jelenetet tartalmazott, de ezeknek is van szerepük. A volt feleség és Alex se veled-se nélküled kapcsolata tökéletes ábrázolt. Axel ex-felesége, Cecilie Lind ügyvéd és Axel felettesével él új kapcsolatban. Összességében a thriller rendkívül mozgalmas és izgalmas. Az erkölcs győzelme a vágyak és a józan ész felett. Igazi noir-thriller.




Jesper Stein:
1965. február 28. Aarhus, Dánia

Kreatív írást oktat, újságíróként kezdte. Első sikere 2008-ban jelent meg.
2016-ban megkapta az Arany Laurelt díjat.
Jesper Stein 1992 óta él Nørrebroban, házas, két gyermeke van.



Kossuth, Budapest, 2017
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630990530 · Fordította: Soós Anita


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése