2017. június 9., péntek

A hazavezető út..

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb 






                                                                                 








Fredrik Backman negyedik hazai kisregénye egy újabb fantasztikus történet számomra. Ez egy apró, ám nagy bölcsességű könyv. Az oldalak tele vannak örömmel és odaadóan gondoskodó szeretettel, keserédes szívfájdalmakkal. Már az első mondattól kezdve fogva tartott a történet, ez az erős, finoman érzelmes regény.



Nagyapa és Noah, akinek lába még nem ér a földig, egy padon ülnek egy olyan térben, amely napról napra egyre kisebb lesz. A tér furcsa, de ismerős, hiszen tele van azokkal az emlékekkel, amelyek az életüket felépítették: a nagypapa íróasztala, a nagypapa által kitalált sárkány, amelyet Noah-nak adott egyszer, körülöttük az édes illatú jácintok, amelyek a szeretett nagyi kertjében nőnek.

Amikor az agy lassan elveszíti emlékeit,és kezdünk megbirkózni az eljövendő -számunkra teljességgel érthetetlen és elfogadhatatlan- gyász képével. Hogyan lehet úgy élni tovább, hogy a szeretett nagyapó már nem lesz részese további életünknek? Valószínűleg mindenki próbál a lehetőségeihez képest a legjobb szülő lenni, azonban ha van az a szerencsés helyzet, hogy ott vannak a nagyszülők, az bearanyozhatja az unoka életét. Nekik már a feltétlen odaadó, törődés, szeretet jut
az unoka neveléséből. Vannak dolgok, azt gondolom, amik nagyon fontosak tudnak lenni abban a pillanatban, amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen búcsú. Van, hogy az ember sokáig nem találja a szavakat egy könyv elolvasása után. Ez ilyen könyv.



Nagyon fontos része életünknek az együtt eltöltött, megélt idő. A közös beszélgetések, kalandok emléke. Backman zseniális író ezt ismét bizonyította. Remek emberismeretről tesz tanúbizonyságot, a kapcsolatok fontosságáról ír.

Őszintesége lenyűgözően tiszta, egyszerű. Nem hajlik rózsaszín giccsbe, nem válik pátoszossá, miközben nagyon fontos dologról mesél ismét. Figyeljünk, törődjünk egymással! A humor sem hiányzik, de csak pont annyi használ, hogy ne legyen melankólikus a regényke, és teljes mértékben át tudjuk élni a nagypapa és Noah sorsát. Kivételesen ritka az ilyen mély kötődés. Noah valami olyat kap későbbi életére, ami keveseknek adatik meg. Fogjuk meg azt a kezet, amíg lehet!



Ahogy nagyapó és Noahnoah együtt várnak a padon, vicceket mesélnek és megbeszélik a közös matematika szeretetüket, az élet nagy titkait. A nagyapa emlékezik arra, milyen szerelmes tudott lenni, egyből beleszeretett a feleségébe, és milyen volt az, hogy elveszítette egy hosszú, boldogan leélt házasság után. Vannak olyan szerencsés találkozások, ahol mint egy előre elrendeltetett összetartozást érez az ember. Amikor valóban a másik felére talál rá. Most, sok évvel az első találkozás után is olyan valóságos neki, mint az első nap, amikor találkoztak. Érthetően retteg a naptól, amikor már nem emlékszik rá, elhalványulnak az emlékek. Az idő és a betegség könyörtelen.
A közös fiúk, Noah apja is feltűnik természetesen és oda ül nagypapa mellé. Ted, aki soha nem szerette a matematikát, inkább a gitározást, de a Noah iránti szeretetükben közös kötődésük van.

A nagyapa, a nagyi, Ted és a Noah találkoznak itt, ebben a különös térben, amely folyamatosan csökken és egyre zavarosabb, fogy a levegő. Közben megtanulnak elbúcsúzni, elengedni, a jácintok illatát szimatolva a levegőben, minden félelem nélkül tovább élni. Ez a kis könyv egy nagy üzenettel van az eljövendő generációk számára, amit talán csak később fognak megérteni. Bölcs, keserédes kis történet ez a figyelő szeretetről, az elengedésről. A közös emlékek fontosságáról. Rövid történet mély gondolatokkal a halál közelében, generációk találkozásával.


Fredrik Backman szavainak őszinte szépsége és kegyetlen valósága egyszerre képes nevettetni, és akár sírni is. Kell egy mély lélegzet és sóhaj. Noah bizonyosan egészséges lelkű, kiegyensúlyozott felnőtté fog válni, mert a gyermekkorát boldoggá tudták tenni. És minden reggel, amikor az út otthon egyre hosszabb és hosszabb ideig tart, ezt a könyvet olvasni kell újra és újra. Új dimenziók jelentek meg, új mélységeket fedeztem fel a családi kapcsolatok viszonyában. Apró dolgok ezek, de fontosak. Sokkal fontosabbak, mint elsőre gondolnánk. Egyre jobban sajnálom, hogy nekem kimaradt, nem volt semmilyen nagyapám. Most így még fájóbb a hiánya. Backman sorait ezúttal is Bándi Eszter remek tolmácsolásában olvashatjuk. Grafikák, képek is színesítik a története.
Szép és tartalmas kötet, mindenkinek csak ajánlani tudom!







Fredrik Backman:

1981-ben született. Első regénye 2012-ben hatalmas sikert aratott. Az ember, akit Ovénak hívnak csak Svédországban 600 000 új gazdára talált. További 25 ország vette meg a kiadás jogait. A sikerére bizonyíték az is, hogy nem régiben a 3. helyre került a New York Times bestseller listáján, ami nem amerikai szerző esetén kivételesen ritka! Azóta a filmesek is lecsaptak rá, tavaly moziba ment Ove.

További regényei: A nagymamám azt üzeni, bocs (2015),
Itt járt Britt-Marie (2016).

Jelenleg Stockholm külvárosában él feleségével és két gyermekével.




Animus,  Budapest, 2017
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125
· Fordította: Bándi Eszter























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése