2017. április 18., kedd

A Romanov-kereszt

Robert Masello: A Romanov-kereszt 



                                                                                                       





Épp most fejeztem be A Romanov-kereszt című frissen megjelent regényt és imádtam! Már előző regénye Az Einstein-prófécia is érdekes koncepción alapult. Itt tökéletesen lekötötte figyelmem, a három műfaj: thriller, történelmi fikció és a természetfeletti dráma mesterien adagolt elegye ez a regény.



A fő karakter a történetben dr. Frank Slater őrnagy, akit kényszerleszerelés után Alaszkába küldenek igen fontos és veszélyes feladat elhárítására. A járványtani szakértő és válogatott csapata az 1918-as spanyol nátha áldozatiból kell mintát vegyen, vajon a vírus életképes maradt-e még...
Ugyanis a Szent Péter szigeten egykor letelepedett orosz szekta tagjaival ez a betegség végzett. A tengerből pedig előbukkan egy koporsó...



Ez egy gyors tempójú történelmi thriller, a második történet a könyvben a balsorsú Romanov családé, akik az utolsó uralkodói voltak Oroszországnak. A Romanov-ház Oroszország második és egyben utolsó uralkodócsaládja, mely 300 éven át volt hatalmon. A Romanov családról és általában az orosz uralkodókról tudni kell, hogy elképzelhetetlen vagyont halmoztak fel.

II. Miklós cár akkoriban a világ egyik leggazdagabb emberének számított. A család kivégzése után ékszereik nagy része eltűnt... A gondosan elrejtett, elföldelt Romanov-holttestekre egyébként meglehetősen későn, az 1990-es években bukkant rá egy történész. Ő csak kilenc csontvázat talált meg, kettő hiányzott. Azok a későbbiekben kerültek elő, eloszlatva minden további legendát. Erről is pontos képet ad a szerző. A valóság és a legenda mellé Raszputyin alakja is erősen sokat ad regény történetéhez. Az ő egykor ajándékba adott keresztje körül bontakozik ki a bonyodalom. Ki kapta és miért, maradjon meglepetés, ahogy az is, ki a sziget "szelleme" és miféle titkokat őriz.            

                       
 Az olvasó kap egy jó adag orosz történelmet és egy csipet természetfeletti, misztikus vonalat is... Erről nem is mondanék bővebbet, izgalom garantált! Gondoljunk csak bele, Robert Masello találkozik Indiana Jones-sal. A természetfeletti elemeket is tökéletessé szőtte, kellően adagolja végig. Ez egy valóban nagyon érdekes olvasmány! Masello karakterei és a történet valóban életre kelnek a lapokon. Ő szemléletesen jeleníti meg leírásában a Bering-szoros és Alaszka zord éghajlatát, jellemzőit. A hideg tenger és a szél süvítése csontig hatol az olvasóban is.




A történet két fő szála tehát az orosz forradalom, Slater tudományos vizsgálata mellé kapunk egy kicsit a alaszkai folklór hagyományaiból és az 1918-as spanyol influenza járvány is fontos szerephez jut. Mellette feltűnik két helyi rosszfiú, egy testvérpár, afféle igazi balfékek, szerencsétlen alakok, akiknek semmi nem sikerül igazán. Kincsvadász akciójuk, a meggazdagodás reményében titokban indul a szigetre. Az ő karakterük hoz humort és megtölti élettel a történetet. A helyi polgármester is elég furcsa szerephez jut. Kik élnek, éltek a szigeten, mi is történt valójában velük? Ki éli túl az elhagyott kolónia utáni kutatást elég sok váratlan és misztikus elemmel megspékelt történetből derül ki. Izgalom és rejtélyek bőven akadnak, miközben erkölcsi és morális kérdéseket is feszeget a történet.

Az orosz vizsgálóbizottság 2011-ben zárta le a Romanovok meggyilkolása ügyében indított nyomozását, megállapítva, hogy Jekatyerinburgban 1991 júliusában talált csontvázak valóban a cári család tagjainak a maradványai. A gondosan elrejtett, elföldelt Romanov-holttestekre egyébként meglehetősen későn, az 1990-es években bukkant rá egy történész. Ő csak kilenc csontvázat talált meg, kettő hiányzott. Azok a későbbiekben kerültek elő, eloszlatva minden további legendát.

A valós tényeket remekül használja, építi be a regény cselekményébe Masello. A történelmi legenda mellé a valóság egy hihetetlen feszült és izgalmas kerettörténettel párosul. A végső üldözés és a megoldásnál leesett az állam! Kincsek, halálos vírus, szerelem és egy történelmi legenda mellé a csöppnyi misztikum pedig kellően hideglelőssé teszi az eseményeket.  Robert Masello lenyűgözött, megvett kilóra, remélem lesz még alkalmam olvasni tőle!



Robert Masello az Egyesült Államok egyik legsikeresebb történelmi és misztikus krimi írója. Díjnyertes újságíró, forgatókönyv író. Regényeit 15 nyelvre fordították le. Főiskolai egyetemi előadásokat tart, jelenleg a kaliforniai Santa Monicában él és alkot.
Idehaza eddig két regénye jelent meg: Az Einstein-prófécia és A Romanov-kereszt.




ITT tudod a kiadótól 20% kedvezménnyel megrendelni A Romanov-kereszt történetét!












XXI. Század, Budapest, 2017
495 oldal · ISBN: 9786155638329

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése