2017. március 6., hétfő

Holdfény

Holdfény 
Oscar-díj 2017





                                                                                     








A Holdfény, bár bevallom tartottam tőle, de nem lett egy művészkedős, díjvadász film. Az alkotók törekedtek, hogy nézőbarát formában meséljék el a többszörösen is halmozott problémák halmazát felvető filmet. Teszik mindezt hatásos formában.




A három epizódra osztott film élményt nyújtó, profi alkotás. Mindenképpen pozitív meglepetés, nem szájbarágós, gondolkodtat. A főszereplő kisfiú, Chiron élete nem éppen az amerikai álom. Az anyja kábítószerezik, az iskolatársai rendszeresen zaklatják, verik, anyagi helyzetük ingatag, apjárol semmit nem tudunk, mindezek mellé kezdi felfedezni homoszexualitását is.
Erre néhány apró utalás van csupán. A három különböző életszakaszában formálódik a srác személyisége. Előbb félénk, magányos kisiskolásként ismerjük meg, alig beszél, a másodikban már erősebb jellemű középiskolásként jelenik meg.


Itt Chiron a nemi érés szakaszába lépve keresi identitását. Ebből a részből kellett volna talán több drámát kihozni: az iskolai erőszak, a felnőtté válás útja elég rövidre sikerült, csak epizód lett, aminek pedig a végállomása egyenes arányosan a harmadik fejezet. A harmadikban már önálló, felnőtt férfiként, drogdíler képében bukkan fel ő is. Itt már a felnőtt, kigyúrt, harmincas Blackket látjuk viszont, aki képes szembenézni múltbeli énjével és korábbi súlyos traumáival. A közben történtekről, eltelt évekről a szereplők beszélgetéseiből tájékozódik a néző. Több kérdés nincs kibontva, csupán érintőlegesen kerül bemutatásra, meghagyva a saját elképzelést a nézőnek. Ez különösen a végére, a lezárásra igaz. Nekem kissé kevés, magyarázat nélküli lett a befejezés.




A színészi játékok tényleg nagyszerűek! Mahershala Ali (Juan) az első epizódban tűnik fel, és keveset szerepel a film összességét tekintve, ám az hatásos, hangsúlyos jelenlét. Ezzel maximálisan megérdemli a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Egy roppant fontos karakter fűződik Ali nevéhez. Egy olyan figurát kelt életre a vásznon, aki a későbbiekben nagyban hozzájárul és hatással lesz Chiron személyiségének kialakulásához. Juan a drogdíler, a felnőtt férfival barátságot köt a saját korosztályából kitaszított fiúcskával. Mesél neki az saját életéről, terelgeti, neveli, apaképet ad az életéhez. Az úszni tanítás mellett a férfi barátsága erőt ad a fiúnak a saját önbecsüléséhez.


A másik színész, aki kimagasló alakítást ad, az a drogtól fokozatosan leépülő anya szerepében Naoime Harris. Az ő játékában egyszerre van jelen egy erős anya karaktere mellett egy mégis magányos, törékeny, széteső ember kálváriája. A drog hatásai mellett a lehetőségek is adottak, a környezet hat, kitörni képtelenség. A jellem- és személyiségfejlődés legfontosabb részeit a fiú nevei is szimbolizálják: Little,(Kicsi), Chiron és Black. Maníroktól mentesen ábrázolja a fiatalkori énkeresést, az öntudatra ébredés pillanatait.



Barry Jenkins lírai filmet rendezett, egyszerű és hatásos képekkel. Figyelemkeltő gondolatokkal megtűzdelt alkotás, amihez nyitott szívvel érdemes hozzáállni. Mindenképpen jelentős, hogy bekerült a jelöltek közé, az pedig, hogy a Legjobb film lett dicséretes és örvendetes. A szokásos negatív fikázásokba nem mennék bele: a tavaly nem nyertek a négerek, vagy a meleg téma és a nigger háttér is erősíti a különlegességét. Igen, ott is akad, van erre példa. Erős és hatásos film, kellően igényes és érzékeny darab, amely sokat adhat mindenkinek. Szavak nélkül is sokat mond a nézőknek az emberi kapcsolatokról, önmagunkról és a világról is.

Nem mindennapi körülmények között nyert a film. Ezt a bakit hosszú évekig, még talán unokáink is fogják emlegetni, azt gondolom. A 3 Oscar-díj, 2017:
- Legjobb film
- Legjobb adaptált forgatókönyv (Barry Jenkins)
- Legjobb férfi mellékszereplő (Mahershala Ali)



A Holdfény elnyerte a legjobb film Golden Globe-díját a dráma kategóriában. A Brit Független Film díjátadóján a legjobb nemzetközi független film díját nyerte, a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjas lett. A film hatalmas szakmai siker a kritikusok körében: a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége négy díjjal jutalmazta a filmet (legjobb film, rendező, mellékszereplő és operatőr), és a bostoni, New York-i, torontói, San Franciscói filmkritikusok szerint is a 2016-os év legjobb alkotása.






A Holdfény teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán http://www.mafab.hu/movies/moonlight-280167.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése