2016. május 31., kedd

Visszapillantó - május

Visszapillantó - május 

                                   
                                         



"Ha az ember tud olvasni, barátokra talál, ezer kalandot él át, és mindenhová elutazhat."
Gilbert Delahaye



Május, te csodás!

Természetesen az április végi Könyvfesztivál itt csúcsosodott ki, erősen feldobta a hónapot. A moly.hu oldalon a szépirodalmi zsűri tagjaként is a finishez érkeztünk a tavalyi év termésének kiértékelésével. Olvasásra váró könyv volt bőséggel, sok esetben éjszakába nyúlóan, aminek két oka volt: nagyon jó és izgalmas volt a könyv (A bagoly röpte, Erősebb a kardnál, A halál Audival jár, Jelmezbál), hogy csak néhányat emeljek ki hirtelen,vagy a legerősebb és leghatásosabb motiváció a határidő! Leírni is alig merem, kétszer átszámoltam: húsz könyvet sikerült elolvasnom. Tényleg erős hónap volt!


A kedvencek, amiket nagyon nagyon ajánlok olvasásra a már említettek mellett:
Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie. Ő már Ove történetével a kedvenc írók közé emelkedett, amit ezzel csak erősített. Elgondolkodtató és jó a történet az emberi kapcsolatokról. Ove zseniális, Britt-Marie meghatóan érzékeny lélek, nekem űberelte a nagyit, jobb volt. Ovét nem lehet… Backman nagyon jól ír, ismeri az emberi kapcsolatok belső világát. Bevitte a gólt a felső sarokba, becsavarta! A nő, akinek a szoknyája sem mer meggyűrődni, tűsarkúban, egyértelműen 5 csillag. Ha.


Jeffrey Archer Clifton-krónikái letehetetlen családregények. Nagyon tud mesélni, a történet izgalmaihoz érdekes hátteret adnak a huszadik század eseményei. Májusban három részt sikerült elolvasni: A féltve őrzött titok, Gondold meg, mit kívánsz és az Erősebb a kardnál. A szokásosnak mondható egyenletes színvonalon ír, mesél Lord Archer ezúttal is. Az is kiderül, mi Erősebb a kardnál…
Júniusban érkezik a legújabb rész az Ütött az óra is! Keressétek, olvassátok, érdemes. Kiváló sorozat!



A magyar szerzők mindig kiemelten kedvesek egy-egy olvasás, ajánló során. Grecsó Krisztián Jelmezbál regénye erős lett. Nagyszerűen felépített, összetett, karakterei élnek, hitelesek. A hónap neki még egy kerek évfordulót is hozott. Isten hozott Krisztián a magyar irodalomban! Szívvel-lélekkel író és Rájátszó.


Csikász Lajos a történelmi regényeivel került a kedvenceim közé. Remek meseszövés, humor jellemzi regényeit. Anjoukról szóló liliomos csokorja nem csak igényesen szórakoztat, de tanít is. Sok érdekesség van beépítve az akkori emberek életéről, gondolkodásukról, szokásaikról és hagyományaikról. Élmény volt olvasni ezt a sorozatot. A Haragvó liliomok a könyvfesztiválra jelent meg, míg a  Diadalmas liliomok a második a csokorban.


                                                                                                 

A másik történelmi kötet Urbánszki László: Az aranyhorda árnyékában volt. A sorozat ötödik részében hőseink a Tündöklő titokzatos tervét hívatottak kifürkészni. Izgalmas és fordulatos, véres és humoros ahogy az előzmények. Az Anno Domini című történelmi regénysorozat legújabb kötete alig ismert helyszínre vezeti el az olvasót: a mongol pusztítás után kaotikus állapotokba süllyedt Halicsi és Kijevi Fejedelemségek, valamint a világtól elzárt Arany Horda területére. Jól ismert hősei mellett felbukkannak a korszak és a térség meghatározó történelmi személyiségei, de a szerző most sem feledkezik meg a föld népéről. A történelmi regények a Gold Book Kiadó kiadványai! 


Még krimi: Egy klasszikus detektívtörténet: Maigret és a vérfoltos öltöny. Ez az egyik legkorábbiak közül való, frissen jelent meg az Agave Kiadónál. Sok életrajzi elemmel dúsított, pergő és izgalmas nyomozás részesei lehetünk.




Steve Berry a GABO Kiadó újdonsága, ide került a szerző az Ulpius-csőd után. Igazán jó helyre, éppen olyan szép kivitelű az új történet, mint az előzőek voltak, jól illik a sorba A Lincoln-mítosz. A könyv, azon túl, hogy izgalmas krimi, elgondolkodtató, nagyon komoly állásfoglalás is. Berry sosem volt még ennyire politikus, sosem volt még ennyire őszinte. További jó hír: érkezik A Templomosok öröksége is új kiadásban júniusban!







Szintén a GABO újdonsága a Kevinnel közismerté vált írónő új könyve. Lionel Shriver: Nagytestvér regénye a kövérségről – erről az össztársadalmi, ugyanakkor gyötrelmesen személyes problémáról – szól. Felteszi a kérdést, hogy mennyi áldozatot vagyunk hajlandóak hozni azért, hogy egy-egy családtagunkat megmentsük, és hogy vajon a szeretteinket lehetséges-e egyáltalán megóvni önmaguktól. A hazai borító nagyon kifejező, nekem tetszett, jobb, mint a kinti kiadásoké.



A magyar szépirodalmi zsűritagjaként Bartis Attila: A vége, Hazai Attila A maximalista, Györe Balázs: Halálom után eltüzelni és Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából munkáit olvastam el. Ezekre hamarosan kitérek az Olvastam még rovat keretében.


Volt még két meglepően jó olvasásom. Gyerekkori kedvenc kalandjaim írójának, Jack London életrajza, aki szereti az ilyeneket (én nagyon) az keresse a Matróz lóháton kötetet, a Kossuth Kiadónál nagyon baráti áron elérhető. Irving Stone már Van Gogh életrajzával remekelt, most is.






A másik örömolvasásom (a dán Életrevalók) Kristian Bang Foss regénye: A halál Audival jár címmel életigenlő, csípős szatíra a Park Kiadó adta ki. Az író itt járt a könyvfesztiválon, közvetlen, barátságos, ez az első könyve magyarul. 2013-ban elnyerte vele az Európai Unió Irodalmi Díját.


Júniusi várhatóak: Mindenek előtt a második éves legfontosabb könyves megmozdulás 9-12-ig az Ünnepi könyvhét!  Blackout - Holnap már késő (már elolvastam), Rozsnyai János: Betyárkaland-ja. Krimik közül ami biztosan lesz: a Kolibri és a Mama, papa... folytatásai. Szépirodalom kedvelőknek hozom Száraz Miklós György új aparegényét, és jön Szabó Magda: Für Elise is. Lesz még természetesen egyéb más izgalmas újdonság is, de azt fedje még jótékony homály!


Májusi búcsú egy vers: Áprily Lajos: Marasztalnálak, májusom

Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhavas lábad indulni kész.
Völgyünk csodája, tündér lányalak,
év gyönyörűje, hogy marasszalak?
Mi tudna késleltetve hatni rád?
Iszalagokkal kötném meg bokád.
A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,
útrekesztő bozóttá nőjenek.
Szövetkezném a völgy rigóival,
legyen daluk kötő varázsú dal.
Szarvasokat vennék rá, hogy csapat
állja el agancsokkal utadat.
Tél-nyűtte testemet vetném eléd,
hogy lefogjam lábad lendületét.
Marasztalnálak, mert nem tudhatom:
találkozunk még, tündér hónapom?


Festmény: John Joseph Enneking (1841 –1916) Blooming Meadows



Köszönet, hogy olvastok! Köszönöm a megosztásokat, kommenteket a kiadók segítő együttműködését! Tartsatok velem júniusban is!  


Mindenkinek napsütéses, boldog nyarat, jó olvasási élményeket! 

2016. május 29., vasárnap

Diadalmas liliomok

Csikász Lajos: Diadalmas liliomok  
(Anjou lobogók alatt 2.)




                                                                


"Egye fene, harcoljunk még egy kicsit Károly királyért!"







Ócsárd nembeli Imre története folytatódik. Károly király kiváló harcosa és hű embere immár száznagyként tér vissza ebben a történetben. A Károly számára sikeres rozgonyi-csata után vagyunk. Hatalma erősödik, a kiskirályokat visszaszorította, de a végső győzelemre és a behódolásra még várnia kell.
Az Anjou-liliomos csokor második "szála" remek és méltó folytatása az Ezüst sávok, arany liliomok című első kötetnek.


A döntően sikeres rozgonyi csata után egy új kor vette kezdetét.  A kiskirályok önzően gőgös, országot szétdaraboló hatalma megtört, elindult valami jó irányba. Az ország egyesítése és a királyi hatalom megszilárdítása a cél. Persze ez nem ment könnyen és gyorsan, akadtak még olyan területek, ahol a helyi urak számítottak erősebbnek, nem pedig Károly. Ilyen hely Gönc vára az Abák sasfészke.
Kun nevén Öcsöd, azaz Imre és a király bizalmas barátja Drugeth Fülöp vezetésével egy hatalmas cselvetéssel beveszik, elfoglalják ezt a döntően fontos várat a királynak. Eközben a magyar virtus, lelemény és maga a csata utáni állapotokkal is megismerkedhetünk. Alapos és szemléletes képet kapuk arról, mi történt a harcok után. Sebesültnek lenni sem biztos, hogy jobb volt. A fosztogatók, zsákmányszerzők nem kegyelmeztek az ellenség katonáinak. Egy minőségi acél sodronying, egy remekmíves kard, tőr, egy ezüst kereszt is komoly értékkel bírt.



A sikeres várostrom után Gönc várára is kikerül a liliomos királyi zászló. Azonban két nem várt meglepetésben is részük lesz Imrének és embereinek. Egyiket maga a király okozza, a másikat két úri hölgyike. A keresd a nőt elve 
alapján a toronyszoba két úrhölgyet rejt. 
Kik ők, hogyan és miért voltak a várban maradjon titok. Okoznak még nem kevés meglepetést, mesterien ármánykodnak, még Imre is kiesik a király bizalmából.

Végig érezhető, hogy sűrű titkok vannak a hölgyek körül. Nem egészen azok, akiknek mondják magukat. Persze a későbbiek során kiderül pontosan kik is ők. Remek jellemrajzot kapunk róluk, ahogyan minden karakter jól megrajzolt. A Csák Máté várában, a rózsakertben történtek az egyik kedvenc és fontos jelenetem volt, ide illik. Az olvasónak ajánlom alapos szemrevételezésre az igényes, kifejező borítót. A gőgös, büszke fekete démon alakja ott megjelenik. Lovagias módon Imre biztonságban hazakíséri a nőket Trencsénybe, az ellenség várába... ezzel újabb izgalmas fordulatot ér el a történet. Ármány és ellenségeskedés, hatalomvágy a történet alapja, amíg végül tényleg diadalmaskodnak a liliomok. Ennek azonban ára van. 

Csák Máté és emberei érthetően nem fogadják túl nagy örömmel Imrét, ám ha már ott van, nem eresztik... Imre előtt olyan akadályok merülnek fel, aminek a végén még a kiskirály oldalán áll harcba a csehországi hadjáratban. Ennek sikere a visegrádi vár visszafoglalása lesz. A másik a női szeszély hozta bosszú. Imre ellen olyan mesteri ármányt eszelnek ki, hogy ő maga is ledöbben. Tapasztalja, mennyire dühös és bosszúszomjas tud lenni egy "özvegy menyasszony"!
Az igazságot a saját pecsétgyűrűje rejti. Fontos szerephez jut egy nemes paripa, egy mén "alkatrésze". Károly, ha nehezen is, de megnyugszik, Imre visszaszerzi becsületét ezáltal. Károly
sem lehetett egy könnyű eset, mint uralkodó. A fentebb említett meglepő fordulatot éppen a király önérzete okozza. A király bizalmába jutni sem volt egyszerű, de elveszíteni azt sokkal könnyebb.


                                                                           
Addig azonban igen sok és váratlan eseményt hoz a történet. Csikász Lajos úgy mesél, mint Benedek Elek. Leköt, megragad és nem enged a lendületes mese varázsa. Az adott kor szokásait, embereit, történéseit úgy rajzolja meg, hogy miközben alapos ismereteket is nyújt. Karakterei igaziak, emberiek. Érzők vagy gyarlók, de gondolkodnak. Vágyakoznak, szeretnek és szenvednek. Teszi mindezt könnyed, olvasmányos stílusban, ahol a humor sem hiányzik a történetből.

Történelmünk egyik legszínesebb része az Anjou-ház Magyarországon eltöltött évszázada. Ezt a kort hozza közel, ábrázolja a vaskos könyv. A történések viszi előre az olvasót, szórakozik az izgalmak közepette. Lendületes cselekményével a szerző eléri és kíváncsivá tesz a szereplők sorsa iránt. Képet ad az akkori viszonyokról, az emberek életéről. Nem csak a harcokat ábrázolja, de az élet egészét. Fantasztikusan látványos képei szemléletesek, szinte láttam magam előtt a történetet. Filmre illően színes és izgalmas. Örülök, hogy nem hagytam ki ezt a sorozatot. Valóban színes, fordulatos módon szórakoztat. Remekül vetíti előre a következő rész várható eseményeit. Ízes és népies humora  eredeti szín a történelmiregények között. Köszönöm az élményt adó olvasást! Csikász Lajos a kedvencek közé került, érdeklődéssel várom a további regényeit, történeteit.

A sorozat részei: Ezüst sávok, arany liliomok, Diadalmas liliomok, Éjszín liliomok, Haragvó liliomok. 

  
Csikász Lajos: 1964. március 8-án született Kunszentmártonban.
Földrajz-történelem szakon végzett a József Attila Tudományegyetemen 1992-ben. Több mint húsz éve ír, 1999-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat. Szegeden él feleségével, két fiával.


Gold Book, Debrecen, 2015
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263494



2016. május 26., csütörtök

Nagytestvér

Lionel Shriver: Nagytestvér 




                                              




Az írónő legismertebb regénye a Beszélnünk kell Kevinről, amiből film is készült. Most ismét a családot állította a történések középpontjába. A probléma ezúttal az elhízás, a túlsúly és annak okai, hatásai. Nem tévedek vele nagyot, ha azt mondom ez is mindenkit érint, napjaink "súlyos" gondja ez.



Mondhatni valódi családi háromszög történetet, igazi drámát olvashattam. Főhőseink Pandora, a sikeres vállalkozó, és az asszony egészség-sportmániás férje Fletcher. Ebbe az idilli, jól működő házasságba érkezik rokonlátogatóba Edison, a nő rajongva szeretett bátyja. A meglepetés és a konfliktus tálalva: Edison az utóbbi négy évben, mióta nem találkoztak csúnyán elhízott... nem ismerni rá, kifordult önmagából. Mi történhetett a férfival?

A döbbenet kölcsönös, ám az illem is azt kívánja az okokat ne firtassuk, ne ássunk mélyre, mi van
a mértéktelen zabálások mögött. Azonban ez elkerülhetetlenné válik, Pandora egy idő után mégis kénytelen a sarkára állni, mondhatni falhoz szorítja Edisont: valljon élete kudarcairól.
Mi történt a sikeres jazz zongorista, menő és egykor karcsú, magas férfival? Mi okozta az elképesztő elhízást? Válás, sikertelenség, és a család elvesztése, elmagányosodás áll a lelki háttérben. Fiával nincs kapcsolata, összeomlott, nem találja önmagát. Kifelé vidámnak tűnik, próbálja a látszatot fenntartani, kevés sikerrel. Az evésbe menekül. Egy bizonyos koron túl már minden hizlal. Zabál,
ez ad örömet és vigaszt a férfi számára. Igazán ismerős helyzet lehet mindenkinek.

A túlsúly további sorozatos problémák forrása lesz. Az egykori boldog családi élet romjain háj növekszik. Lelkét a zsír és némi humor védi. Edison pontosan tudja, látja az okokat, ám nem képes már tenni semmit. Belefásult, beleunt, hogy hosszú évek óta sikertelen, képtelen visszatalálni előző életéhez. Már a zenélés sem ad örömet neki, nem érzi magát motiválva, hasznosnak. Egy idő után fárasztó a karakter humora, mégis szerethető és szánni való lesz. Esendő, mint mindannyian.

Miközben a férfi rövid idő alatt feléli húgáék élelmiszerkészletét, összetöri Fletcher saját készítésű, egyedi székét, a gyerekek is okoznak gondot.
A lázadó korszakát élő tizenhét éves mostohafiú unja a középiskolát, nem akar egyetemre menni. Edison zenészélete ad ehhez lökést neki, lelép.. Fletcher örjöng...

és ultimátumot ad feleségének Pandorának: szabaduljanak meg Edisontól. A kis húg, aki mindig felnézett imádott nagy testvérére Edison mellé áll és kézen fogja. Nem akarja, hogy halálra zabálja magát a bátyja. Visszavezeti az életbe. Aminek saját életére nézve is ára van. Vajon megérte neki?
A megismert helyzetek, családi kapcsolatok bizony ismerős pillanatokat adnak olvasás közben.
A humor adja magát, mégis komoly, elfojtott családi gondok lapulnak a mélyben, amik újabb problémákat vetnek fel.

Kezdjenek el együtt fogyni, amihez Fletcher persze nem sok reményt fűz, jól meglepődik a nő választásán. Meddig vagyunk felelősek a rokonokért? Meddig terjed a testvéri szeretet, van-e határa az önfeláldozásnak? Elképesztő, amit Pandóra tesz: a kis hugica lesz a támasz, aki felkarolja és biztatja nagytestvérét, a szerepek felcserélődnek. Mindezeket a saját családja ellenében. Őrületes kihívás veszi kezdetét. Egy idő után Edison bevallja: fárasztó erősnek mutatkozni egy életen át.
Lelkében még mindig egy kisfiú lakozik a hatalmas háj alatt. Aki szeretetre, törődésre vágyik.

                   


Az egészségtelen életmód, stressz mellett társadalmi kérdéseket feszeget ezúttal is az írónő. Ami természetesen nem kevés humoros helyzet forrása lesz. Szórakoztató, önmagára ismerhet mindenki. Pontosan tudjuk mekkora probléma néha "csak" 5-10 kilótól megszabadulni. Utána pedig tartani a vágyott, elért súlyunkat. Nem csak a testvéri szeretet, a családi összefogásról mesél Shriver. A lelki okok leküzdése és a társadalom elfogadása, hasznosnak lenni is alap kérdések. Tartozni valakihez.
Meg lehet-e menteni valakit önmagától, meddig tart a testvéri szeretet? Önmagunk és testünk elfogadása, barátságban lenni a tükörrel szintén komoly akadály lehet. Felfelé könnyedén mennek a kilók, lefele komoly szenvedés, lemondás, életmódváltással van csak esély. Képes erre Edison?

Lionel Shriver remek stílusban filozofálgat az élet nagy kérdéseiről, mesél, mi miért és hogyan történt. Ám a lényeg a végén rejlik. Nem mesélek erről többet, bár sajnos sejthető. A sikerért szenvedni kell, ára van. Az összetartás, családi kapcsolatok életünk nagyon fontos és meghatározó erejét adják. Lehet gondolkodni, önvizsgálatot tartani. Esetleg a mérlegre állni... A múlt hibáit ne kérjük számon a jelenben.
Itt és most kell úgy élnünk, hogy életünk élmény legyen. A napi örömök mellett figyeljünk és törődjünk egymással. Utólag már nem lehet ölelni, simogatni, ami elmúlt nem lehet visszahozni.
Enni is lehet, hiszen az is élvezet. Csupán a helyes mértéket, mennyiséget kell megtalálni.







Lionel Shriver: (1957 május 18) amerikai író, újságíró nő. Legismertebb regénye a Beszélnünk kell Kevinről, amivel Orange-díjat nyert.

További kötetei között a National Book Award-döntős Ennyit erről, a New York Times bestseller Születésnap után címűek a legismertebbek. Újságcikkei jelennek meg a Guardianben, a New York Timesban, a Wall Street Journalben és számos egyéb sajtótermékben. Londonban és a New York-i Brooklynban él.






GABO, 2016


368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634061694 · Fordította: Komló Zoltán

2016. május 24., kedd

A bagoly röpte

Samuel Bjork: A bagoly röpte  




                                                        




A skandináv krimik egyik legjobbja lett a nálunk 2014 év végén megjelent Magányos utazó. Merészen az egyik leginkább szívbe markolóan drámai megoldást, már-már tabukat döntögetve választva a gyermekgyilkosságokat témának. A bagoly röpte címmel most megérkezett a szerző várva várt újabb krimije 
az Athenaeum Kiadó gondozásában.


A sorozatot a két főnyomozó alakja köti össze. Holger Munch ötvenes, láncdohányos férfiú a tíz évvel ezelőtti válásától szenved még mindig, ahogyan a hollófekete hajú, ifjú és csinos Mia Krügernek is vannak problémái bőven. Ikertestvérét veszítette el drogtúladagolás miatt... szintén tíz éve már. Azóta az alkohol, tabletták rabja, folyamatosan az öngyilkosság foglalkoztatja. Tíz év nagy idő, ám egyikőjük sem tudott túllépni a múltjuk sötét árnyékán. Holgert még csak értem, hasonló cipőben járunk. Egy bizonyos kor után nem tud, nem is akar új életet magának az emberfia. A régit szeretné vissza, de az nem megy. Így a munkába menekül, helyét keresi. Valahogyan ott ragadt az emlékeivel Munch is. Ezek a gondolatok járnak fejében a régi családi házuk előtt. Megkeseredett,
mégis próbálkozik, kóstolgatja az új lehetőségeit.

Mia már nehezebb eset. Mi történt Sigriddel valójában? Ennyi idő után sajnos már igazán mindegy. Miért nem tud, nem akar magára találni a fiatal nő? Tocsog a depresszióban az önsajnálatban. Alkoholba fojtaná bánatát, ha lehetne, vedel, a tabletták sem hatnak, pedig eszi rendesen.Sikertelenül küzd a démonaival. Igazán reméltem, hogy ebben a részben magára talál és rendbe szedi saját életét. Ám semmi változás, sőt még rosszabb a helyzet talán. A pszichológusának van némi igazsága: a munka ugyan jó terápia lenne, de az ő esetében ez nem pontos.




A történet erősen kezd, nagyon pergő és hatásos a bevezetés. A fülszöveg sajnos szinte mindent elárul, ezért nem is részletezném. Javaslom, NE olvassátok el! Az eltűnt fiatal lány és a megtalálásának rituális körülményei, maga a bűn a múltba vezet vissza. Mégis nagyon mai a történet az egyik fontos szál miatt, ettől szinte nemzetközivé válik. Helyszín ezúttal is Oslo és környéke.
A mese brilliáns, igazi kifinomult pszichológiai thrillet kapunk. A történetvezetése, felépítése sok meglepő fordulatot hoz. Letehetetlen, megfog és nem enged. Okos csavarok, árnyaltan összetett karakterek jelennek meg. Az egyik legérdekesebb figura a titokzatos hacker felbukkanása, aki
segíti a rendőrök munkáját. Hogyan és kihez kötődik nem árulom el. Samuel Bjork írói stílusa kiváló, az olvasó egy egészen minőségi skandináv krimit olvashat a jobbik fajtából.

Igazából egyetlen negatívumot tudok mondani:  az egész eseménysorban sok a visszatérő elem! Ám ezt esetlegesen csupán azok veszik észre, akik olvasták a Magános utazót. Ismerős fordulatok, csavarok tűnnek fel és ez sajnos a rutinos krimiolvasónak szerintem rontja az élményt. Bevallom úgy a 80-90. oldal körül tisztán láttam mi fog történni. Elárulom, szerencsére nem lett minden úgy!  Ugyan a jól bevált receptet alkalmazta ezúttal  a szerző, mégis feszült izgalomban, két nekiülésre végig olvastam a regényt. Kár, hogy Mia és Holger ugyanúgy kínlódnak, szenvednek, ami ezúttal az olvasónak is kissé kedvét szegheti. Már kevéssé szimpatikusak, sőt egyáltalán nem találtam a "sztárnyomózó" zsenialitását. Az az alkoholba és a tabletták mámorába veszett. Mia szedd már össze magad!

Ami először jó volt, most kínos. A családi vonal ezúttal a főrendőr lányát vonja be az eseményekbe.
Az áldozatok most kicsit nagyobbak, naiv, szeretetre és figyelemre vágyó kamaszok. Minden szereplőnek van valami defektje, vagy szerezett problémája. A megoldást ezúttal is a véletlen hozza.


Samuel Bjork gördülékenyen, jól ír, a több szálon futó történet nem válik zavarossá. Szereplői mai, esendő és szenvedő emberek. Kapcsolataik felszínesek, szenvedélyeik rabságában élnek.

Nem csak a nyomozók, de az elkövető is súlyos terhet cipelnek. Az ismétlődések ellenére is jól szórakoztam, lekötött, egy végig izgalmas krimit olvashattam, amit ajánlok a skandináv rajongóknak. Első sortól az utolsóig olvastatja magát, visz a történet. Kellően sötét, beteg alakok sorakoznak az eseményekben. Több mint egy átlagos krimi. Samuel Bjork magasra tette a lécet a Magányos utazóval.
Most kicsit rezgett ugyan, de átugrotta.

Nem mehetek el a nagyszerű fordítás mellett, ami Papolczy Péter remek munkája.  Már ezért is érdemes elolvasni, szerintem jobb, mint az előző. A szemnek igen tetszetős, csodás borító pedig tényleg jól illik a történésekhez. A bagoly, mint halálmadár tökéletes.









Athenaeum, Budapest, 2016
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632931579 · Fordította: Papolczy Péter

2016. május 23., hétfő

Matróz lóháton

Irving Stone: Matróz lóháton 
Jack London életrajza




                                                                             






Jack London gyerekkorom egyik kedvenc írója. Kedvelem és feledhetetlenül mély nyomot hagytak lelkemben kalandos, kutyás, a varázslatosan hideg-rideg északi életet bemutató írásai.
Ölsz, vagy téged ölnek. Aranyásók és egy kutya története A vadon szava 1903-ban jelent meg először. A XIX. századi aranyláz idején játszódó történet a  hűségről, barátságról, kiszolgáltatottságról mesél egy kutya szemszögéből tanulságokkal. Remek filmes alapanyag.



Jack London  (San Francisco, Kalifornia, 1876. január 12. – Glenn Ellen, Kalifornia, 1916. november 22.) amerikai író, elbeszélő, könyveinek népszerűsége a mai napig töretlen.
Az amerikai irodalom kiemelkedő és első nagy hatású, meghatározó alakja. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, „éneklő” és „beszélő” kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak. Már fiatalon tizenévesen osztrigakalózkodott, 1893-ban fókavadász hajóra is elszegődött, amivel Japánig jutott. Korán megismerkedett az alkohollal, ami későbbi életére is jelentősen hatott. Sanyarú és nehéz gyermekkora volt, valódi mélynyomorban éltek. Apját, aki vándorasztrológus volt nem ismerte, törvénytelen gyerekként születik, nevét nevelőapjától kapta. Rikkancs, gyári munkás, fiatalon a börtönt sem kerülte el. Hajósinas, majd alig húsz évesen Amerika ünnepelt írója lesz. Nagy utat jár be.


A fantasztikus, kemény és rövidke életútja első meghatározó alakja Ina Coolbright a könyvtárosnő.
Ő figyelt fel a fiatal fiúra, adott kezébe könyveket, tanította a szerelemre, biztatta az írásra.

Jack London szenvedélyes életet élt, mindenben első, a legjobb akart lenni. Napi 18-19 órát is képes volt tanulni. Karrierje nehezen indult be, aztán hirtelen ívelt fel. Sikerei elképesztők lettek, ami a mai napig tart. Nagy elszántsággal írt, publikált, termékeny rövid élete során. Első házassága alig négy év után válással ért véget. 1905-ben elvette Charmian Kittredge-t, aki „London tökéletes lelki társa volt" . Rengeteget utazgattak együtt, segítette munkájában a nő. Utazásaik során a hajón is folyamatosan írt.


Élete vége felé betegségei és egy újabb csőd miatt került nehéz helyzetbe. Máig vitatott öngyilkossága. Matróz lóháton címmel Ő maga akarta megírni életét, sajnos erre nem jutott ideje. Elbeszéléseiben nagyon sok életrajzi elem van. A világtengereket bejáró, kalandokat kereső ember képét ismerhetjük meg ebből az életrajzból. Sok London mű születésének titkaiba is bepillanthatunk.

Ez a fantasztikus fickó nem mindennapi életet élt, alkotott és hagyott hátra. Valóban ÉLTE az élete, kalandokban nem volt hiány. Méltán megérdemelt sikeréért megdolgozott, megszenvedett. Kitartó igyekezete a mai embereknek is példaértékű lehet. Jó volt megismerni az életét, belelátni a kalandok valóságába. Kamaszként csak azok voltak amik fogtak, lenyűgöztek. Most az író, az ember is kirajzolódott a történetek mögül. Igazából Centauri Jákob botja regényének hatására vettem elő és nem bántam meg. Összegezve: Őt is lenyűgözte, megihlette a regényéhez, amit maximálisan megértek. Az örök kalandvágyó, kalandot kereső gyermek ott van mindenkiben.



Szenvedélyes természet szeretete nagyszerűen kirajzolódik írásaiban. Portréját hűen adja vissza Irving Stone írása, ami először 1938-ban jelent meg. Megismerhetjük London gondolkodását, politikai nézeteit és a nőkkel való kapcsolatát, erőfeszítéseit a sikerért. Szenvedéseiről is őszintén ír. Bátor, igazi kalandkereső kalandor volt, aki élményeit valós tapasztalatai alapján írta meg.


További érdekességek, képek : http://www.jack-london.org/ 
A Kossuth Kiadó 15 kötetes életműsorozatának „bónusza” 16. kötetként Irving Stone lebilincselő Jack London-életrajza.






Kossuth, Budapest, 2016


368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630983532 · Fordította: Radó György

2016. május 20., péntek

A halál Audival jár

Kristian Bang Foss: A halál Audival jár




                                                                     









A 2016-os könyvfesztiválos megjelenések egyik legkedvesebb olvasása ez a könyv lett. Fiatalosan lendületes történetvezetése, csípős, ironikus fricskáival kellemes meglepetést, üdítő olvasmányélményt adott. Kalandregény-szerű története megfogott. Remélem lesz még a következőkben is lehetőség Kristian Bang Foss írásait olvasnom.




Két főhősünket a véletlen kényszerűsége hozza össze. Asger egy reklámcégnél dolgozik, amikor
egy rossz döntése és a gazdasági válság miatt főnöke könnyű szívvel szabadul meg tőle. Érdekes volt belecsöppen a modern dán mindennapokba.
Élete párja Sara, eleinte tűri a tétlenségét, ám kapcsolatuk gyorsan zátonyra fut, unalmas és biztonságos élete teljesen felborul. Lapátra kerül, otthonról is költöznie kell. A semmittevés, italozás marad, csak a barátait terheli ezek után. Az egész napos tévézés, kényszerevés-ivás nem múlik el nyom nélkül.
Míg a kifizetésre váró számlák gyűlnek, a kilók is szaporodnak a testén. A végső, utolsó utáni pillanatban kap egy munkalehetőséget, amit cseppet sem szívesen vállal. Betegápoló lesz egy súlyosan fogyatékos srác mellett. Furcsán induló kapcsolatukból lassan, de barátság lesz, ami kissé emlékeztetett az Életrevalókra.

Waldemar fiatal, alig huszonéves és igazi "állatorvosi ló". Betegségeit összeszámolni is nehéz.
Izombetegsége miatt hamar és gyorsan kifárad a mozgástól, szívbeteg és a növekedésben is korlátozott. Mindezek tetejében Koppenhága külvárosi betondzsungelében, Stentoftéban él. Szemléletes képekkel festi meg ezt a betonbörtönt és az ott élők sivár, reménytelen életét Kristian.





A kényszerű és furcsa kapcsolatból lassan, fokozatosan alakul ki a barátság. Waldemar kerekes székkel közlekedik, a túlsúlytól nehezen mozgó Asger mellett. Mindketten hamar kifáradnak a napi feladatoktól, életük jellegtelen, egy-egy bevásárlás jelent eseményt.

Ebbe az állóvízbe hoz változást a végtelen tévézések által felfedezett csodagyógyító a marokkói Torbi el Mekkit. Waldemar ugyan pontosan tisztában van helyzetével, mégis életösztöne, hatalmas élni akarása nem mindennapi erőt ad neki.
El kell jutni Marokkóba! Nagy kihívás, komoly feladat, egy utolsó lehetőséget kapnak a kimozdulásra. Vesznek egy VW buszt és elindulnak Dániából Marokkóba. Kalandos út vár rájuk, bár ezt ők maguk sem sejtik.

A cél persze a gyógyulás lenne, de sajnos ezt végig érzi az olvasó itt már nincs mentség, a borítékolható befejezés nem hozhat más megoldást, mint amit a cím is sejtet. Mégis maga az út, úton lenni, az utazás a valódi cél. Komoly kihívás ez a fiúknak, de belevágnak, legyőzni a lehetetlent. 

A két srác tehát egy rozzant Volskwagennel vág neki a nem kis távolságnak. A nyomukban felbukkanó titokzatos fekete Audi nem csak a halál szimbóluma. A jóléti társadalom jelképe is. Az egész utazás egy utolsó reménytelen fricska a halálnak. Elmenekülni sajnos nem lehet, de az út hoz némi örömet, hoz új ismerősöket, változatos élményeket Waldemar és új barátja életébe. És ez sem kevés. Boldogan, elégedetten távozni. Hiszen Waldemar nem adja könnyen magát, makacsul ragaszkodik az élethez. A kalandos útjuk során még jó néhány élményt begyűjtenek, Asger életére is ráfér egy ilyen utazás. A sorozatosan ironikus fricska a rendszernek és a hatalomnak, néha az életnek is szól. Friss, fiatalos nyelvezetű, mai történetet mesél el nekünk, sajátos humorral. 

Miközben drukkolunk a sikerért, elgondolkozhatunk saját életünk, problémáink felett. Mekkora erő van ebben a gyenge, mozgásában korlátozott fiatal fiúban. Elképesztő erővel, akarattal lép túl egészen súlyos és komoly bajain. A cél, a kalandok, élmények az ÉLET maga. Kimozdulni a kényszerűen szűkre szabott időből, a szürkén sivár betonházból. A befejezés sem csúszik át könnyes rózsaszínbe. Waldemar példája felrázza és életének átértékelésére készteti Asgert is. Ahogyan az olvasót is erre biztatja. Ne adja fel! Életigenlő, csípősen humoros szatíra a dán  Kristian Bang Foss története.




Kristian Bang Foss 1977-ben született Dániában. Matematikát és fizikát tanult az egyetemen, majd elvégezte a dán Író Akadémiát. 2004-ben látott napvilágot első regénye, a Fiskens vindue (A hal ablaka), mely lelkes fogadtatásra lelt a kritikusok körében. A 2012-ben megjelent harmadik, A halál Audival jár (Dden krer Audi) című regényéért 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Magyarul ez az első könyve.







Park, Budapest, 2016


236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633551097 · Fordította: Bogdán Ágnes 

2016. május 19., csütörtök

Erősebb a kardnál

Jeffrey Archer: Erősebb a kardnál 
Clifton-krónika 5.








                                                                                                   


Az író a cselekményszövés nagymestere, lenyűgözően egyenletes színvonalú a sorozat. Amikor belekezdtem az olvasásba egyből megfogott, elvarázsolt. A két család történetének összefonódása és a folyamatos, lendületes alakulása kíváncsivá, függővé teszi az olvasót.
A történet 1964 - 1970 között követi a szereplők sorsát.



A negyedik rész a Gondold meg, mit kívánsz! ott ért véget, hogy a Buckingham luxus-óceánjáró
a sok felmerülő akadály ellenére is elkészült és kifutott az első útjára Amerika felé. Azonban vannak néhányan, akik nem adják fel. A Barrington család teljes tönkretétele nem csak Giles politikai karrierjének akadályozása, de a hajózási társaság "zátonyra futtatása" is cél. Az elvakult és értelmetlen bosszú sok ártatlan ember életébe is kerülne, de az IRA és a háttérben munkálkodók ármánykodásainak ez nem számít. Szerencsére a jól szervezett akcióba valóban apró hiba csúszik.

Az történetek mondhatni a szokásos függővéggel zárulnak: azaz éppen egy esküvő hiúsul meg az utolsó pillanatban, vagy egy autóbaleset után nem tudjuk mi is történt a főhőseinkkel, ahogy most
is csak az ötödik részben derül ki, mi történt a hajón azon a bizonyos éjjelen...  A legizgalmasabb résznél érnek véget a regények, szó szerint, mintha elvágták volna! Izgalom valóban a tetőfokon, mesteri befejezések, pattanásig feszülő idegek. Most örültem, hogy később kezdtem olvasni ezt a nagyszerű sorozatot és nem kellett várni egy évet a következő részre. Már azon gondolkodom, vajon kinek fog ütni az óra a legújabb részben?

Nagyon-nagyon jó sorozat, szinte egyben olvastam végig ezt a részt is. A családregény felöleli
és végig kíséri a szereplők életével a teljes huszadik századot. A háború előtti és utáni gazdasági
helyzet hatásai, a technikai fejlődések (repülőgépek kontra hajók) és az üzleti élet apró kulisszatitkaiba is beavat. Különösen tetszett a finoman elhelyezett kulturális szálak sora: Lady Virginia és barátnője színházba mennek a Hairt nézik, a japán üzletfeleknek a Helló, Dolly!-ra kell jegyet szerezni, amire egy hónapra előre elkelt minden jegy, vagy Harry mit olvas? John Le Carré híressé vált kémregényét A kém, aki bejött a hidegről. Persze ezek apró és színes érdekességek csupán. Nekem a sorozat egyik legjobb darabja a nyitó történet mellett ez a rész volt.

A politikai háttér az, ami igen tartalmassá teszi ezt a részt. A cím is kifejező és meghatározó.
A jó címválasztás egyébként mindegyik kötetre illik, nagyon találóak, kifejezőek. Mi lehet
Erősebb a kardnál? A toll... , de erről többet nem árulok el. Bevallom először kissé értetlenül
néztem a címet, vajon ez hogy épül be, miért ezt választotta Lord Archer. A képzeletbeli kalapom emelem az úriember előtt. A változatos helyszínek mellett most a vasfüggöny mögé is bepillanthatunk.
Giles Kelet-Berlinbe utazik, míg Harry a Szovjetunióba írókonferenciára, ahol felemeli szavát
a Gulágon raboskodó Anatolij Babakovért (kísértetiesen emlékeztet Szolzsenyicinre), akinek
annyi a bűne, írt egy könyvet... ám a rendszernek ez nagyon nem tetszett. A kirakatperekre még későbbiekben is lesz példa, Harry közelebbről megismerheti a szovjet börtönvilágot. A mód, ahogy megszerzi az egyetlen létező példányt az lenyűgöző. Harry írói sikerét felhasználva áll ki ártatlanul bebörtönzött írótársa mellett.




Az ötödik rész még mindig letehetetlen, zseniálisan felépített cselekményeivel épp olyan izgalmas
és érdekes, mint a kezdeti részek. A politikai állásfoglalások  jól színezik, a finom angol humortól pedig különösen szórakoztató olvasmányt kap kézbe az olvasó. Nem lesz száraz, sem túlzottan politikus, csupán az adott kort ábrázolja remekül.
A ketté osztott Berlin, a fal szerepe és megjelenítése elképesztően korrekt és zseniális, az ott élők helyzetének bemutatásával együtt. Érezhetően a nyugati világban élőknek ez egy különösen érdekes és furcsa állapot volt akkoriban. Ahogyan a Stasi és a szovjet titkosszolgálat működéséről is képet kap az olvasó. Bevallom, a bevetett trükkök közül a "feleség-hasonmás" nagyon tetszett, különösen Giles megjegyzésével, ahogy üzent a Stasinak...


A sok szálon bonyolódó cselekményt színezik még a magánéleti szálak, Emma tárgyalása, tőzsdei tranzakciók a részvényekkel, és az igazgatósági ülések mondjuk visszatérő elemek, Ezek mögött
is elképesztő spekulációk, mocsok van, még ha a pénznek nincs is szaga. Sebastian előmenetele, szerelme és jellemének megmutatkozása okoz még meglepetést. A fiatalember szerelmi élete viharosan alakul, de erről sem árulok el többet. Én magam is meglepődtem olvasás közben, de lesz
itt még váratlan fordulat, úgy sejtem.

Alex Fisher őrnagy angol úriemberhez méltón tűnik el a történetből, bár ez a viselkedés egyáltalán nem volt rá jellemző eddig. Sajnos egy kedves figurától is elbúcsúzhatunk, elég sokkoló körülmények között. Úgy is lehet gyilkolni, ha nem segít az ember. Képbe kerül egy törtető, bankár is, egyéb ármánykodókból nincs hiány.  Vajon Lady Virginia méregfogát hogyan húzza ki Archer?
Ez már a frissen megjelent Ütött az óra részben fog kiderülni. Hamarosan írok arról is.
Az előző részek ismeretében a függővég befejezés nem ért váratlanul, az biztos, hogy nagyon hatásos.





Jeffrey Archer: 1940. április 15-én született

A Clifton-krónika sorozatot 2011-ben kezdte írni, 71 évesen. Archer 32 éves koráig egy sort sem írt. Első regénye 1975-ben jelent meg Se több, se kevesebb címmel. 1979-es regénye a Párbaj jogait már hárommillió dollárért vette meg a kiadó. A sikerre jellemző, hogy Angliában a megjelenés hetében egymillió példány talált gazdára.




A Clifton-krónika regényfolyam eddigi kötetei: Majd az idő eldönti, Apám bűne, Féltve őrzött titok, Gondold meg, mit kívánsz!, Erősebb a kardnál.


Következik: Ütött az óra





General Press, Budapest, 2015
454 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636437527 · Fordította: Gieler Gyöngyi







2016. május 17., kedd

Jelmezbál

Grecsó Krisztián: Jelmezbál 




                                                           
"A felejtés olyan, mint a seben a var. A felejtés miatt vissza lehet menni oda, ahonnan egyszer már elvittek."






A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotója Grecsó Krisztián. Műveiben fontos szerepet kap a családtörténet. Ezek érzékeny hitelességgel jelennek meg regényeiben. Szívből ír és zenél, hiteles amit és ahogyan csinál. Szeretem írásainak érzékeny hangulatát, a múltról szóló meséit, a jelen történéseit, aminek gyökerei a múltba vezetnek. Élet és halál, szerelem és hit a fő kérdések, látszólag könnyed stílusban. Mondatai szépen komponáltak, súlyosak, sűrűek.
A Jelmezbál az ötödik regénye alig egy hónapja jelent meg.




Gyorsan leszögezném: nem igazi krimit kap az olvasó, amennyiben a fülszöveg szerint gondolná.
Van gyilkosság, vannak titkok, nyomozás is, de ez nem krimi. Maga az élet. A régmúlt bűnei tárulnak fel, miközben a két lány halála is végre megoldódik. 1960-as évek elején történt szörnyű kettős-gyilkosság mellett különös családi viszonyokra derül fény. A falu zárt közössége, az emberek egymáshoz való viszonyulásai, örömökkel, sírással, asszonysorsokkal. Itt minden mindennel összefügg. A végére áll össze a kép.


Amikor a Tánciskolát jártam, még szoknom kellett a stílust, hangulatot. A Mellettem elférsz és az Isten hozott nálam mindent vitt, kedvencek lettek. Ezért is örültem olvasás közben, hogy a szereplők közül páran ebben az új regényben is feltűnnek. Domos tata már meghalt, özvegy felesége életébe leshetünk be, sőt, itt van a kamaszodó Daru is a Megyek utánad-ból.

A történetek átérezhetőek, közel jönnek az olvasó lelkéhez. Ismerős alakok, pillanatok idéződnek fel. Valóban olyan, mintha egy remek novellafűzért olvasnánk, amiből a végére kikerekedik a nagy egész. Tetszettek ezek a pillanatok, élethelyzetek, Sáraság szomorú emberei, történései, a megszokott motívumokkal. Megkapó a sok női sors ábrázolása, hiszen ezek az emlékképek fontosak és jelentősek az ember életében. Anya, az első szerelem vagy csalódás emléke mindegyike nőkhöz köthető, belénk ivódik az emléke elkísér.


A szagok ízek színezik és emelik a történetek hangulatát: a pörkölt, a füstölt kolbász illata, vagy
a színültig töltött pálinkás pohár, de a sütemények illetve a disznózsír szaga is ott lebeg.
Az érzések, képek kavalkádja csodás ezúttal is. Görgettem magam előtt a titkokat, próbáltam megfejteni a sok apró epizódból a nagy egészet. Közben nagyon bele tudtam magam élni ezekbe a történésekbe. Nem volt minden emlék kellemes, de végig nagyon élveztem, nem unatkoztam, sőt! Sok emléket felidézett bennem a közös múltról szóló esetek, viccesen komoly helyzetek összetartó ereje. Tetszett az egész kompozíció, hogy a két kedvenc regényemhez illeszkedik a történetek sora.
A végére természetesen itt is helyére kerül minden, de figyelni kell az apró mozaikokra. Mire tényleg elvisz bennünket a jelmezbálba a szerző, lehullanak az életben viselt álarcok.

Grecsó Krisztián szörnyű titkokról lebbenti fel a fátylat. Régi sérelmek, emlékek, amik beégtek az emlékezetünkbe.Tetszetős mondatokkal, hangulatokkal remekel, nem lett könnyű olvasás, bizony letaglózott. Súlyos emberi történetek ezek, alig 300 oldalon. Nagy drámák, humoros pillanatok és katarzis a könyv. Kétszeri olvasás után sem krimi ez szerintem, sőt, talán nem is a klasszikus családregény. Darvasi László szerkesztő is remek munkát végzett.
Méltón illeszkedik a sorba ez a kötet is, bár új utak felé kacsint a szerző, kedvenc lett.





Grecsó Krisztián:
(Szegvár, 1976. május 18 –) József Attila-díjas költő, öccse Grecsó Zoltán táncművész, jelenleg mindketten Budapesten élnek.
A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi JATE magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Isten hozott regénye 2004-ben a Magvetőnél jelent meg, amit 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2013-ban törökül is kiadták
A Mellettem elférsz kötete kapta 2012-ben az Aegon Művészeti díjat. 2015-ben a Szabad Sajtó díjat kapta meg.
A fotót Szilágyi Lenke készítette.



A könyv fülszövege:

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai.
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el.
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.



Magvető, Budapest, 2016
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433708

2016. május 14., szombat

Maigret és a vérfoltos öltöny

Georges Simenon: Maigret és a vérfoltos öltöny 














Az Agave Kiadó 2011-ben vette át a klasszikus krimi-sorozat jogait, azóta náluk jelennek meg Simenon regényei. Nem csak a Maigret-történetek, de az úgynevezett Romans durs-sorozat kötetei is elérhetővé váltak. Ez a most frissen megjelent Maigret történet a korai, egészen pontosan a negyedik darab, 1931-ben jelent meg először.


A felügyelő közkedvelt történeteire jellemzően ezek inkább pszichológiai bűnregények. Nem a
bűnös leleplezése a fő cél, inkább a bűn hátterét, az elkövetéshez vezető okokat láttatja. Természetesen lelepleződik a tettes is, pedig szinte nincs is nyomozás. A kiindulási alap ezúttal
a véletlen. Maigret egy brüsszeli kávézóban figyel fel egy különös, furcsán viselkedő alakra.
Ezer frankos bankjegyeket számol és tesz borítékba. A kíváncsisága okán a nyomában marad,
majd az amszterdami vonatra is követi az ideges figurát. Nem szólnak egymáshoz, csak figyeli, követi, de egy adódó alkalommal kicseréli a bőröndjeiket. A férfi természetesen semmit nem vesz észre....
csak az ócska szállodai szobájában, ahol váratlanul eldörren egy pisztoly.

Maigret vétkesnek érzi magát és persze nem érti a történéseket. Az egyetlen nyom a férfi bőröndjében talált, láthatóan több éves, vérfoltos öltöny. Miért hurcolta, őrizte ezt annyira a férfi? Miért volt ez fontos neki? Nem egy klasszikus nyomozás veszi kezdetét, próbálják a halott férfit beazonosítani, ezeket az apró mozaikokat illesztgeti össze a felügyelő, míg kideríti ki is volt a furcsa és ideges férfi.

Az újságbeli felhívásra akadnak jelentkezők, innen tud elindulni Maigret. A szálak a múltba
vezetnek Brémán át Párizs és Reimsbe, majd a belga Liége-be érnek össze. Valaki azonban egy lépéssel mindig a felügyelő előtt jár. Az érdekesen kirajzolódó történet egy különös, fiatalokból
álló társaságról is szól. Fiatalok, naívak és gőgösek. A bor és a nők mellett kirajzolódik mindegyikük emberi jelleme, gondolkodása. A három festőnövendék az új Rubens-nek érzi magát, de  többiek
sem adják alább. Egyikük egy nagyon gazdag kereskedőcsalád fia. Valami történik ott régen, ami aztán mindannyiuk életére hatással lesz és a társaság széteséséhez is vezet. Mi is történt és miért,
kié az öltöny, de legfőképpen: hogyan lett véres? Ki volt az elkeseredett fickó, akinek a bőröndjét elcserélte Maigret? Mi lett a sorsa, hová került a harmincezer frank? A régi baráti társaság mára megmaradt tagjai szembesülnek a múltjukkal, fiatalkori önmagukkal, egy régi bűnnel.
A lelki teher, amit egy életen át hurcolnak magukkal és most végre tisztázódik. Elfojtott indulatok kerülnek felszínre.
Lucas tizedes most csak epizódista, míg Maigret pipázik, sörözik, utazgat és közben figyel.

A történet olvastatja magát, megfog. Izgalmas atmoszférát teremt a hagyományos krimit kedvelő olvasónak. A gördülékeny történet gyorsan kibontakozik, már a hatodik fejezetnél kezdi sejteni az olvasó mi lehet a vége. Aztán jól meglepődik. Nos, nem az lesz, bár a fülszöveg is sokat elárul.

A történet több életrajzi elemet is tartalmaz Liége mellett, ahol Simenon született.

„Egy belga fiatalember megunja, hogy csupán egy jelentéktelen vidéki lap tudósítója, és vonatra száll, hogy meghódítsa a világot. 1922. december 11-én hajnalban olcsó esőkabátjában, kopott cipőjében, két kis bőröndjével és feleségével a karján megérkezik a Gare du Nord-ra. Eltökélt szándéka, hogy az írásból fog megélni.”


Georges Simenon (1903. február 13. (Liège, Belgium) – 1989. szeptember 4. (Lausanne, Svájc) a XX. század egyik legtermékenyebb írója volt, naponta akár 60-80 oldalt is írt. Irodalomjegyzéke majd 200 regényt, több mint 150 novellát, néhány önéletrajzi művet, számos cikket és rengeteg ponyvaregényt tartalmaz, amiket több mint két tucat név alatt írt. Összesen körülbelül 1,4 milliárd példányt nyomtattak műveiből.



1927-ben már sikeres és anyagilag is elismert szerző. Tizennyolc különböző álnéven publikál bűnügyi, szerelmes, erotikus, humoros novellákat és regényeket. Jól él. Divatos helyeken vacsorázik, és a legjobb szabóságokból öltözködik.

Tíz év elteltével megjelennek a Maigret-sorozat első kötetei, amiket újabb tíz év elteltével még mindig ír. Detektívje hírnevet és gazdagságot hoz neki, de küzd vele. Szinte féltékeny a népszerű felügyelőre, úgy érzi, a figura túlnőtt rajta, megakadályozza abban, hogy nem a krimi műfajában írt munkái bekerüljenek a „magas irodalomba”. Bármit is ír, könyvei rendre a krimik között kötnek ki a könyvesboltokban. A 19. kötetben nyugdíjba küldi a főfelügyelőt, de az olvasók visszakövetelik.

Negyven évvel Párizsba érkezése után dúsgazdag emberként települ vissza Európába az Egyesült Államokból. Svájci kastélyában fogadja tisztelőit és barátait Jungot, Fellinit, Jean Renoirt, Chaplint és Henry Millert. Azért nem minden tökéletes: a magánélete meglehetősen romos. Első felesége elhagyja, a második megbolondul, a lánya öngyilkos lesz.

Ötven év után úgy dönt, elég volt az írásból. Az 1972-ben megjelenő Maigret et monsieur Charles című regényben egy busszal halálra gázoltatja az akkor 85 éves felügyelőt.

Simenon számokban

Georges Simenon műveinek száma: összesen körülbelül 450

Maigret történetek száma: 103 (75 regény és 28 novella)

Pszichológiai regények: több mint 110

Műveit több mint 55 nyelvre fordították le

Ezek 44 országban jelentek meg

1935-97-ig 1 400 000 000 eladott könyv

Művei megfilmesített változatainak száma: több mint 50. Maigret szerepében Jean Gabin, Michael Gambon, Richard Harris, Charles Laughton is látható volt, de a klasszikus alakja a filmbarátoknál: Rupert Davies.






Agave Könyvek, Budapest, 2016
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634190523 · Fordította: Ertl István

2016. május 11., szerda

Biff evangéliuma

Christopher Moore: Biff evangéliuma
-Aki Jézus gyerekkori haverja volt-



                                                       

                                               





Jézus születését, életét és tanításait, önfeláldozását harmincadik születésnapja után ismerjük. De mi van a gyerekkorával, felnőtté válásának történetével? Ezeket az éveket ismerhetjük meg ebből az evangéliumból.


Tartottam ettől a könyvtől, bevallom. A vallásos téma áhítata, Jézus misztifikált alakja és a humoros helyzetek kissé félelmetesnek tűntek. Ateistának sem mondanám magam, ahogyan kifejezetten vallásosnak sem. A Biblia ismeretét, fontosságát nem vitatom, sőt: kell, szükséges. Ám a kisördög ott motoszkált végig bennem, de nem kellett! A téma aranyos, ötletesen vicces. A helyszín adott, amit tökéletes stílusban megírt kerettörténet tesz szórakoztatóvá, sőt: hihetővé. Akár így is történhetett. Beszéljünk őszintén és  komolyan a vallásról. Úgy, hogy közben vigyorgok, sőt, gurgulázva nevetek az eseményeken. Pedig vannak itt mélyebb gondolatok, nem felszínes izgalomkeltés a szerző célja.

Moore történetében Lévit, akit Biff néven is ismerünk, az Úr parancsára feltámasztja egy angyal, hogy írja meg legjobb barátja történetét. Aki a későbbiekben nem más, mint Jézus Krisztus néven lesz ismert. A kissé kelekótya szoknyavadász, ám hűséges Biff, nekilát egy hotelszoba mélyén, hogy megírja a hiányzó évek eseményeit. Ez lesz a saját, Biff evangéliuma. Minden szenteskedő áhítattól mentesen ismerjük meg ezeket az eseményeket. A végén szomorú lezárás remek feloldást kap.

A gördülékeny történet nem kevés poénos-humoros elemet tartalmaz. Mégis nagy igazságokat fedezhetünk fel a humor mögött. A mélyebb tartalom kibontásához, ahogyan a könyv megírásához
is kell egy alaposabb Biblia ismeret. Aki nem, vagy csak felületesen ismeri a Bibliát, a poénokat
sem fogja érteni. Sőt, az is bizonyos, lesznek, akik felháborodnak, szentségtörést fognak kiáltani.
Azoknak javaslom, lapozzanak hátra a szerző utószavaihoz! Érdemes elolvasni mit üzen.


Józsua kávéfüggő,  gyermekként gyíkokat feltámasztó, majd kung-fu mesterré váló történetei zseniálisak. Valóban barátok Biff-el, miközben ugratják, vagy éppen megmentik egymás életét.
 A lányok és a szerelem sem maradhatnak ki: Mari, akit bizony nagyon szeret és a
többiek nélkül a történet egy erős színtől lenne mentesebb. Míg Józsua a bölcsektől tanult,
addig Biff a teljes Káma Szútrát sajátította el egy indiai prosti segítségével...
Vannak még démonok, varázslatok és jótékony gyógyítások is. Imádnivaló könyv, profán humorral. Meglepően komoly, vagy véresen vicces azt az olvasó döntse el.  Kellemesen szórakoztató kikapcsolódást ad ez az evangélium. Humoros, szatírikus módom ábrázol vallási kérdéseket, teszi
ezt kicsit sem sértő módon. A könyv egyöntetű siker mindenhol.




Christopher Moore:
amerikai író, 1957. január 1-én született az ohiói Toledóban. Első könyve 1992-es megjelenéséig volt eladó, éjszakai portás, DJ, és biztosítási ügynök.

2002-ben az egész világot megnevettette ezzel a regényével. Magyar nyelven először 2006-ban jelent meg. A sikerre jellemzően több utánnyomást is megért. Most új borítóval, felújított formában kapható ismét a regény. További írásai: Vérszívó démonok, Totál szívás és Csak egy harapás, Te szent kék! A bolond 2015 őszén jelent meg idehaza. Júniusban érkezik A velencei sárkány története.

A szerző hívatalos weboldala: https://www.chrismoore.com/


Eredeti mű: Christopher Moore: Lamb

Eredeti megjelenés éve: 2002
Agave Könyvek, Budapest, 2016
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191186 · Fordította: Pék Zoltán

2016. május 10., kedd

Clifton-krónika 3. - 4.

Jeffrey Archer: Féltve őrzött titok 
 Clifton-krónika 3.




                                                               







Lord Jeffrey Archer negyven év alatt több mint  35 regényt publikált. A sikert számokban lehet leginkább kifejezni: 97 országban jelennek meg könyvei, 33 nyelven. Az eladott példányszámok a 270 millió fölött járnak. Az életmű jelentős és fontos része a Clifton-krónika sorozata. Ennek harmadik és negyedik részéről olvashattok ebben az ajánlóban.




Jeffrey Archer egy szinte teljes századot felölelő családregényében a váratlan fordulatokat, az izgalmas emberi történeteket, a nem mindennapi életeket örökít meg. Majd az idő eldönti és Apám bűne című első két részről itt olvashattok bővebben, katt a kiemelésre.

Szeretem a családregényeket, ezt a sorozatot tényleg nem szabad kihagyni! Lord Archer valamit nagyon tud: mesélni! A saját életének eseményeit mesterien építi be regényfolyamába. Giles Barrington képviselővé választásának eseményei, a kampányról festett kép is ezeket mutatja. Az ötvenes évek angol választási harcai, az önkéntesek és a médiamegjelenésekről ad szemléletes képet. Nem csak a lejárató cikkek, de a tisztességtelen csalás is része ennek. Lord Archer mielőtt az írásnak szentelte idejét parlamenti képviselő volt 1974-ig a felsőházban.

A Clifton és Barrington családról szóló hétkötetesre tervezett sorozat harmadik része a
Féltve őrzött titok. Az olvasó persze tudja, ismeri ezt a titkot, amit a család féltve őrizget.
Rendre felvetődik, el kellene mondani, de mikor? Erre igazából soha nincs jó pillanat, aminek
sajnos súlyos ára lesz. Egy szimpatikus szereplőtől búcsúzunk el a regényben. Pontosan úgy,
mint az életben. A második világháború utáni időszakot bemutató epizódok nem hoznak igazi megnyugvást szereplőink életébe. Van itt egy váratlanul megváltoztatott végrendelet, ami nem kis meglepetést kelt, örökbefogadás, pénzhamisítás és maffia is. A problémák egy része ugyan megoldódni látszik, mikor újabbak merülnek fel. Don Pedro Martinez személyében. Ő egy gátlástalan, minden erkölcsi normát nélkülöző, aljas alakja a történéseknek.

Giles első házassága is viharosra sikeredik. Nem akarok poéngyilkos lenni, miközben olvastam
jól szórakoztam. Új karakterek is feltűnnek, Archer mesterien vezeti a szálakat.  A már jól bevált
a szereplők váltott szemszögéből kibontakozó drámákon át ismerjük meg az események menetét.
Sok apró humoros epizódot is beépítve az adott korszakról. Sokat megtudhatunk a társadalmi etikettről annak fontosságáról. Az angol arisztokrácia szokásai, gondolkodása jól megjelennek a sorokban. Különösen tetszettek a képzőművészeti részek, információk.
Ez a rész 1945 és 1957 közt követi a szereplők sorsát.

Harry Clifton íróvá válását is nyomon követhetjük. Ízelítőt adva az amerikai média működéséről a bestsellerek keletkezéséről. A családi drámát nem nélülözi egyik rész sem. Ármánykodások sora színezi az eseményeket. A napi élet alakulása a repülőgépek terjedése a hajók ellenében, az idő jelentős és fontos tényezővé válását adja még a regény. Úgy mesél a mindennapokról, hogy nincs üresjárat. Végig leköti az érdeklődést a színes és váratlan fordulatokon alapuló családtörténet.

A befejezés tragikusan drámai, letehetetlenné teszi ezt a részt is, de nem árulom el a titkot, miért!

Eredeti mű: Jeffrey Archer: Best Kept Secret

Eredeti megjelenés éve: 2013
General Press, Budapest, 2013 és 2015
426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636434724 · Fordította: Szieberth Ádám




Gondold meg, mit kívánsz! 
Clifton-krónika 4.


                                                                       





Lord Archer regényes élete remekül megjelenik, jól követhető a családregény negyedik részében is. A Gondold meg, mit kívánsz! címet viselő regénynek nem csak a címe kifejező, de a színvonalas borítója is sokat elárul a történetről. A figyelmes olvasó egy gyönyörű, luxus-óceánjárót lát a képen, ami a regény történetének egyik fő szálát adja. A hajó elkészültét rengeteg vita és egyéb cselekmény előzi meg, amit nem taglalnék, de az IRA-csoportja is feltűnik... persze nem a jók oldalán.

Kétségkívül jelentős és nagy beruházás ez a társaság életében. Természetese akadnak olyanok,
akik örömmel néznék a csődállapot létrejöttét, a hajó elkészülését minden lehetséges módon akadályozzák. A képen a hajó két oldalán Anglia és az USA szimbolikája látható.  A történelem alakjai, valós epizódjai remekül épülnek be a sorozatba. Nem csak a háború utáni újrakezdés, a gazdasági élet etikettje, vagy a nők előretörése és szerepvállalása is ott van a lapokon.
A művészeti háttér lenyűgözően sok apró információt hordoz. A történet lényege ezekben a
sokszor jelentéktelennek tűnő apró információkban lapul. A végére egy izgalmas és szórakoztató kalandokban bővelkedő részt olvashatunk. A karakterek színes és eredeti egyéniségek, még a mellékalakok esetében is hitelesek. Fisher őrnagy volt feleségét és a tőzsdei alkuszt emelném ki. Érdemes nagyon figyelni a részletekre, az angolok életének szabályaira! A becsület és tisztesség
nem csak üres szavak, tartalommal bírnak.

A család életét ismét több tényező nehezíti. A volt feleség egy igazi sárkány, aki nem tudja
elviselni a vereségét. Volt férje politikai karrierjét minden lehetséges módon igyekszik gátolni.
A kígyó méregfogát nem egyszerű kihúzni. A nő okoz még nem kevés bosszúságot a családnak.

Emma és Harry fia, Sebastian élete is veszélybe kerül, Martinez ármánykodása miatt. A történet továbbra is olvasmányos, a mese leköti, magával ragadja az olvasót. Meseszövése lenyűgöző.
Továbbra is csak ajánlani tudom, zseniális sorozat. Archer eléri, kíváncsivá tesz mi történik a szereplők életében. Aki eddig eljutott biztosan végig fogja olvasni ezt a szórakoztató és fordulatos családregényfolyamot. Az elvakult bosszú mindenképpen szörnyű dolog. Különösen, ha semmit és senkit nem kímélve, akár ártatlan áldozatok is lehetnek. Mi lesz a hajótársaság sorsa, hogyan zajlik
az első átkelés New Yorkba? Mi történik a Cliftonokkal, hogyan alakul a további sorsuk? Barringtonból lesz-e miniszter? 1957 és 1964 közt folytatjuk a családregény történeteit.

Szinte egyben végigolvastam ezt a részt is. Tényleg kiváló sorozat. Emma harcai, Ficher őrnagy ármánykodásai, a háttérben lapuló fő-gonosz mesterkedései mellett az egyik legjobb karakter a zseniális bankár megjelenése Cedric Hardcastle részeit emelném ki. A befejezés szintén "nagyot szól"! Kérem a következő részeket!


Jeffrey Archer: 1940. április 15-én született 
A Clifton-krónika sorozatot 2011-ben kezdte írni. Ekkor 71 éves volt. Archer 32 éves koráig egy sort sem írt. Első regénye 1975-ben jelent meg.



A Clifton-krónika regényfolyam eddigi kötetei: Majd az idő eldönti, Apám bűne, Féltve őrzött titok, Gondold meg, mit kívánsz!

Következik: Erősebb a kardnál és Ütött az óra











Eredeti cím: Be Careful What You Wish For

Eredeti megjelenés éve: 2014
General Press, Budapest, 2014
432 oldal · ISBN: 9789636436483 · Fordította: Gieler Gyöngyi

2016. május 8., vasárnap

A Lincoln-mítosz

Steve Berry: A Lincoln-mítosz  





                                                            





Kedvelem Steve Berry igényes és kidolgozott, történelmi titkokra épülő sorozatát. Most egyetlen országra korlátozódik a több szálon futó cselekmény, bár a helyszínek természetesen változnak.

A kilencedik Cotton Malone történet is látszólag úgy épül fel, ahogyan az előzőekben megszokhattuk. A jól bevált recept: némi történelmi múlt, sötét titok kémekkel, pörgős akciókkal megspékelve. Azonban már az előző, talán egyik legjobban sikerült részben A királyi fortélyban is olvasás közben és után több gondolat ott marad az olvasóban.
Mi van, ha igaz? Mi van, ha ez nem csak fikció? Mi lehet a politika színpadi függönye mögött, amit esetleg nem kötnek a nagyérdemű orrára: mi és miért is történt valamikor régen, biztosan úgy van-e, ahogy azt évszázadok óta tudni véljük?

A történetbe most is véletlen belecsöppenő Malone mellett feltűnik az egyik előző rész fontos és valós hőse az Egyesült Államok 16. elnöke Abraham Lincoln, akit 1865-ben meggyilkoltak. Nem állítanám, hogy jelen történetünk folytatása lenne A Jefferson-kód című előzménynek, de szorosan kapcsolódik, viszi tovább azt a gondolatsort. Időben 1861-ben járunk, és elnökről elnökre száll egy titkos levél, ami jelentősen befolyásolja az államok alkotmányát. Persze, e titok nyomasztja is kellően a jelenlegi elnököt. Nem árt kissé elmélyednünk Amerika történelmében, a Mormon egyház létrejöttének körülményeiben. Mert a régi titok itt rejlik, ide vezetnek vissza a szálak. Erről többet talán nem is árulnék el, bár szeretnék kedvet csinálni az olvasáshoz. Annyit talán: fontos szerep jut egy nyomtalanul eltűnt, több szekérből álló aranyszállítmánynak, az elnök zsebórájának és a Fehér-ló jóslatnak.

Cotton Malone békésen éli a visszavonult ügynökök életét, vezeti koppenhágai antikváriumát.
A volt főnökasszonya Stephanie Nelle kér tőle gyors segítséget felborítva ezt a nyugalmat. Ezzel
már az első oldalakon beindul a sodró és izgalmas cselekmény. A hiteles történelmi alapokon nyugvó történet persze tartalmaz némi írói fikciót is. Mégis, olvasás után továbbgondolkodásra alkalmas.

A Mormon könyve  létező dokumentum 1830-ból, ahogy az elnök is valós személy.
A Jefferson-kód aktuális elnöke, a hányatott sorsú Danny Daniels is felbukkan. A történet kezdete 1861, amikor az államok oszthatatlan, örökre szóló gondolata még nem létezett. Azonban, ha egy állam úgy dönt része kíván ennek lenni, esetleg ki is válhat.... amit további kilépések követhetnek. Ezzel megbontva a fennálló egységet. A történések alapja a kilépés körül forog. Ez jelen világunkra is elég meredek és váratlan következményekkel járna. Ez az a kérdés, ami kiemeli a szokásos kalandregények közül. Berry mert újítani, eltérni a jól bevált sémáktól.


Érdekes volt kicsit elmerülni a mormon vallás alapjaiban, életüket megismerni.
A történések " rosszfiúja", Josepe Salazar, akit végig egy angyal kísért, súg neki nehéz pillanatokban. Persze ez csupán képzeletének szüleménye. Malone barátnője, eddigi segítője is megjelenik.
Azonban Cassiopeia Vitt most Salazar oldalán feszít... A meglepő fordulatra is kapunk magyarázatot a regény végére. Ahogyan a titkok soráról is lehull a lepel. Igazán sok történelmi érdekességet vonultat fel a sorozat kedvelőinek. Kissé politikusabb, több konkrét gondolatot felvet, sőt: állást foglal ezekben. Berry talán sosem volt ennyire politikus, mint most. Ez itt-ott szárazabbá is teszi a történéseket, viszont az olvasóban olyan gondolatokat indít el, ami szokatlan egy történelmi krimitől.

Steve Berry igazából ezúttal sem okozott csalódást, hozta az elvárt színvonalat. A könnyed és szórakoztató vonal mellé, keményen politikai vonal merül fel a krimiszál mellett. A történet felépítése, a változó helyszínei kalandokban bővelkednek. Hiteles képet fest a régmúltról, ami jelen életünkre is hat.




Steve Berry: (1955) amerikai író, professzor és volt ügyvéd.
 A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban. A Cotton Malone-sorozat előző kötetei: A templomosok öröksége, Alexandria link, A velencei árulás, Nagy Károly nyomában, Vérbosszú Párizsban, A császár sírja, A Jefferson-kód, A királyi fortély.









GABO, 2016
500 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634062271 · Fordította: Lantos István