2016. november 18., péntek

Se több, se kevesebb

Jeffrey Archer: Se több, se kevesebb 




                                                                             






Miután Jeffrey Archer a Clifton-krónika sorozatával a kedvenc szerzőim közé került, nagy érdeklődéssel vettem kézbe első, idehaza 1976-ban megjelent regényét. Nem okozott csalódást.




Mondhatnám ez egy klasszikus krimielemeket felvonultató, remek helyzetkomikumokkal, félreértésekkel megírt mese. Nem is csodállom, hogy 1990-ben kétrészes mini tv-sorozat készült a regényből. Remek kikapcsolódást, jó szórakozást adott a fordulatokban gazdag történet. Érdekes volt összehasonlítani a későbbi regényeivel. Történetfelépítése, humora már itt is remekül működik, ahogyan a hiteles háttér bemutatása is. Karakterei jól megrajzoltak, életszerűek, már ebben a 40 éve íródott mesében is.


Elsőként megismerjük a "főgonoszt", a Harvey Metcalfe nevű, egykori lengyel bevándorlók gyermekét. Sikeres életpályát tudhat maga mögött, a tözsdei kifutófiúból egészen rövid idő alatt
lett menő bankár, üzletember. Archer portréja szemléletes és már-már szimpatikussá is teszi a fiút,
aki okosan használja fel értesüléseit, és kamatoztatja képességeit. Magyarul: gátlás nélkül használja ki az adódó jó helyzeteit, gázol át másokon.


Természetesen nem mindig járt egyenes úton, ám mégis büntetlen tudott maradni. Tagadhatalanul zseniális és okos húzásaival kapaszkodott fel, teremtette meg vagyonát. Innen indul be a cselekmény, egy olajvállalat részvényeit apródonként eladva, természetesen ez árnövekedést is generál atőzsdén, ami a befektetők előtt biztató. Ebben egy kezdő, lelkes és zöldfülő bróker lesz akaratlanul a segítője. Kihasználva az emberek hiszékenységét, hiszen ki nem akarna kevés befektetéssel nagy pénzre szert tenni? Egy olajvállalat pedig elég megbizhatónak ígérkezik. A részvények ára elindul felfelé, majd egy váratlan fordulattal a mélybe zuhan. Pillanatok alatt omlik össze a légvár és négy áldozatot hagy maga után. A jelzálogosított ősi birtok elvesztése és a hitel réme lebeg a fejük felett.

A négy vesztes férfit a bosszú lehetősége hozza össze. Megpróbálják a saját eszközeivel lépre csalni Harveyt, menteni, ami menthető. Nincs veszteni valójuk, csak nyerhetnek az ügyön. Tetszett, hogy nem az elvakult düh állt a bosszúhadjáratuk mögött, csupán az elvesztett vagyonukat akarják visszaszerezni, se többet, se kevesebbet. Innen a cím is, ami igen kifejező.


A négy férfit a közös bosszú lehetősége meglepő helyzetekbe sodorja. Egy oxfordi professzor, egy nagyra becsült orvos, egy elegáns francia műkereskedő és egy jóképű angol lord összefogása nem válik véres és dühös bosszúvá, inkább kifejezetten szórakoztató és humoros helyzetek forrása lesz. Az alap esetben a "fagyi visszanyal" lehetőségét használják ki nagyon ügyesen felépített terveik szerint. Nem árulom el, hogy miféle módszerekkel verik át a nagyvadat, de valóban elképesztően ördögi terveket eszelnek ki a pénzük visszaszerzésére. James a professzor, fillérre pontos nyilvántartást vezet, a kiadás és bevétel rovat lassan kezd kiegyenlítődni.

Annyit még talán, hogy Archer igen szeretheti a képeket, festményeket, hiszen itt is fontos szerepet kap egy Van Gogh kép. A Tökéletes másolat című későbbi regényének alapötlete itt van a sorok közt, a figyelmes olvasó felfedezheti ezt. A végén egy igen váratlan és meglepő fordulattal az egész történet egy "tévedések vígjátéka" lesz, ahol a szerelemre tevődik a hangsúly. Ha ez nem lenne elég, még mindig tartogat váratlan fordulatot a befejezésre Archer. Mesterien megkomponált események sorozata ez a regény. Nem véletlen, hogy eddig világszerte 57 kiadást ért meg megjelenése óta.



Archer remek képet fest nem csak a társadalomról, ahol az olaj egyre fontosabb lesz, de a hetvenes évek angol elitjéről a bankok és a tőzsde világáról, ahogyan az emberi naivitás és a hírek értéke is fontos tényezővé válik. A luxus életet élő Harvey által bebarangolhatjuk Monte Carlo kaszinóit, részt vehetünk az ascoti derbyn és Oxford egyetemét is meglátogatjuk. Archer is itt végezte tanulmányait!
Wimbledon is a helyszínek közt van, feltűnnek ismert személyek, a kor sztárjai is. Ez a keret adja a valóságot a történethez. Archer a saját életőből is merített, hiszen a regény megírását egy befektetsési kudarc motiválta. Lord Archer mielőtt az írásnak szentelte idejét, parlamenti képviselő volt 1974-ig
a felsőházban.

A regény és Jeffrey Archer többi könyve ITT  a kiadó webshopjában kedvezménnyel megvásárolható! A Clifton-krónika eddigi 6 része is!




Jeffrey Archer: 1940. április 15-én született.

32 évesen kezdett regényeket, novellákat írni.

További regényei: A Párbaj, Becsületbeli ügy, Tökéletes másolat, A szerencse fiai, vagy az angol hegymászó George ​Mallory éltéről írt a Dicsősőg ösvényein regénye volt nagy siker.


A Clifton-krónika sorozatot 2011-ben kezdte írni, 71 évesen.
Első regénye 1975-ben jelent meg Se több, se kevesebb címmel. 1979-es regénye a Párbaj jogait már hárommillió dollárért vette meg a kiadó. A sikerre jellemző, hogy ebből csak Angliában a megjelenés hetében egymillió példány talált gazdára.































Eredeti mű: Jeffrey Archer: Not a Penny More, Not a Penny Less

Eredeti megjelenés éve: 1976
General Press, Budapest, 2016
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636439637 · Fordította: Gieler Gyöngyi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése