2016. május 8., vasárnap

A Lincoln-mítosz

Steve Berry: A Lincoln-mítosz  





                                                            





Kedvelem Steve Berry igényes és kidolgozott, történelmi titkokra épülő sorozatát. Most egyetlen országra korlátozódik a több szálon futó cselekmény, bár a helyszínek természetesen változnak.

A kilencedik Cotton Malone történet is látszólag úgy épül fel, ahogyan az előzőekben megszokhattuk. A jól bevált recept: némi történelmi múlt, sötét titok kémekkel, pörgős akciókkal megspékelve. Azonban már az előző, talán egyik legjobban sikerült részben A királyi fortélyban is olvasás közben és után több gondolat ott marad az olvasóban.
Mi van, ha igaz? Mi van, ha ez nem csak fikció? Mi lehet a politika színpadi függönye mögött, amit esetleg nem kötnek a nagyérdemű orrára: mi és miért is történt valamikor régen, biztosan úgy van-e, ahogy azt évszázadok óta tudni véljük?

A történetbe most is véletlen belecsöppenő Malone mellett feltűnik az egyik előző rész fontos és valós hőse az Egyesült Államok 16. elnöke Abraham Lincoln, akit 1865-ben meggyilkoltak. Nem állítanám, hogy jelen történetünk folytatása lenne A Jefferson-kód című előzménynek, de szorosan kapcsolódik, viszi tovább azt a gondolatsort. Időben 1861-ben járunk, és elnökről elnökre száll egy titkos levél, ami jelentősen befolyásolja az államok alkotmányát. Persze, e titok nyomasztja is kellően a jelenlegi elnököt. Nem árt kissé elmélyednünk Amerika történelmében, a Mormon egyház létrejöttének körülményeiben. Mert a régi titok itt rejlik, ide vezetnek vissza a szálak. Erről többet talán nem is árulnék el, bár szeretnék kedvet csinálni az olvasáshoz. Annyit talán: fontos szerep jut egy nyomtalanul eltűnt, több szekérből álló aranyszállítmánynak, az elnök zsebórájának és a Fehér-ló jóslatnak.

Cotton Malone békésen éli a visszavonult ügynökök életét, vezeti koppenhágai antikváriumát.
A volt főnökasszonya Stephanie Nelle kér tőle gyors segítséget felborítva ezt a nyugalmat. Ezzel
már az első oldalakon beindul a sodró és izgalmas cselekmény. A hiteles történelmi alapokon nyugvó történet persze tartalmaz némi írói fikciót is. Mégis, olvasás után továbbgondolkodásra alkalmas.

A Mormon könyve  létező dokumentum 1830-ból, ahogy az elnök is valós személy.
A Jefferson-kód aktuális elnöke, a hányatott sorsú Danny Daniels is felbukkan. A történet kezdete 1861, amikor az államok oszthatatlan, örökre szóló gondolata még nem létezett. Azonban, ha egy állam úgy dönt része kíván ennek lenni, esetleg ki is válhat.... amit további kilépések követhetnek. Ezzel megbontva a fennálló egységet. A történések alapja a kilépés körül forog. Ez jelen világunkra is elég meredek és váratlan következményekkel járna. Ez az a kérdés, ami kiemeli a szokásos kalandregények közül. Berry mert újítani, eltérni a jól bevált sémáktól.


Érdekes volt kicsit elmerülni a mormon vallás alapjaiban, életüket megismerni.
A történések " rosszfiúja", Josepe Salazar, akit végig egy angyal kísért, súg neki nehéz pillanatokban. Persze ez csupán képzeletének szüleménye. Malone barátnője, eddigi segítője is megjelenik.
Azonban Cassiopeia Vitt most Salazar oldalán feszít... A meglepő fordulatra is kapunk magyarázatot a regény végére. Ahogyan a titkok soráról is lehull a lepel. Igazán sok történelmi érdekességet vonultat fel a sorozat kedvelőinek. Kissé politikusabb, több konkrét gondolatot felvet, sőt: állást foglal ezekben. Berry talán sosem volt ennyire politikus, mint most. Ez itt-ott szárazabbá is teszi a történéseket, viszont az olvasóban olyan gondolatokat indít el, ami szokatlan egy történelmi krimitől.

Steve Berry igazából ezúttal sem okozott csalódást, hozta az elvárt színvonalat. A könnyed és szórakoztató vonal mellé, keményen politikai vonal merül fel a krimiszál mellett. A történet felépítése, a változó helyszínei kalandokban bővelkednek. Hiteles képet fest a régmúltról, ami jelen életünkre is hat.




Steve Berry: (1955) amerikai író, professzor és volt ügyvéd.
 A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban. A Cotton Malone-sorozat előző kötetei: A templomosok öröksége, Alexandria link, A velencei árulás, Nagy Károly nyomában, Vérbosszú Párizsban, A császár sírja, A Jefferson-kód, A királyi fortély.









GABO, 2016
500 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634062271 · Fordította: Lantos István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése