2016. február 2., kedd

Szent László-vér

Fábián György: Szent László-vér  





                                                                     






Bevallom, nem ismertem a szerzőt, nem olvastam még tőle, ezért némi tartózkodással vettem kézbe a vaskos kötetet. Különösen, amikor kiderült ez már a második része a Győri Apokrif Könyveknek, az első kötet a  Mária-fegyver 2013-ban került a boltokba. Ám e történet ismerete nélkül is remek szórakozásban volt részem.



Nem semmi történet, remekül megalkotott és megírt, fordulatos, történelmi alapokra épülő krimi-fantasy a könyv. Olvasmányos és pergő történetvezetéssel, amibe a Tarandus Kiadó is megjelenik! Nézzük sorban:

A magyar történelem egyik kiemelkedően fontos eseménye volt a vérszerződés. Erre biztosan mindenki emlékszik még az iskolai tanulmányaiból. Némi fantázia segítségével könnyen elképzeljük, hogyan is történhetett, még részesei lehetünk ezen eseménynek. A magyarok Szent Gráljának nevezik azt a serleget, amelybe a hét vezér vérét felfogták . Ezt azonban nem találták meg soha. Pedig léteznie kell, még a késnek is, amellyel a törzsek vezetői sebet ejtettek karjukon. Ismét bebizonyosodott, a saját történelmünk is ad kellően izgalmas történeteket és meglepetésekre okot. Ha mindezt az írói fantázia színezi kapunk egy hazai Da vinci kódot, vagy Angyalok és démonok történetet, James Bond speciális eszközeivel megspékelve.

Van itt minden, ami a jó kaland és kémregények nélkülözhetetlen eleme: cselszövés és árulás, autós és motorcsónakos üldözés, helikopteres menekülés, megalomán rosszfiú, DNS technika és kódfejtés.
Hazafias érzelmek, történelmi és politikai összefüggések, érdekességekről lebben fel a függöny. Kincsvadászat, szórakozott professzor, és természetesen a vallás is fontos szerepet kap.  Mi lenne, ha?
Ha újra királyunk lehetne, aki rendelkezik nem csak Árpádházi-vérvonallal, de olyan háttérrel, amivel nem csak a koronára formálhat jogot. A titok kulcsa a Szent László herma és egy koponyacsont darabkában rejlik. Így jutunk el Győrbe.

Győri olvasóknak különösen izgalmas lehet olvasni a regényt a helyszínek miatt. Az ugyanis nem kevés akad, gyors váltásokban hol Nyitrán járunk, hol a győri belvárosban, Szúnyogszigeten vagy a parkolóház és a bazilika is a helyszínek közt van, de a Vatikán, Berlin és Koppenhága is fontos szereplő lesz.

"A piros Audi TT Roadster látványa megszokott Győrben. Akinek volt rá húszmilliója, és szerette a száguldást, ilyet vásárolt. Mi tagadás, elég sok embernek futotta rá. Nem hiába hívták Győrt a szemérmes milliomosok városának."


Fábián György tényleg mindent bevet. Valóban eredeti, szórakoztatóan izgalmas történetet ad  olvasóinak. Ő és csapata Farkas Gábor újságíró, Giorgio Fabiani nyugalmazott őrnagy a magyar katonai titkosszolgálattól, Angelica Lynch, az MI6 aktív és Janszky Andrea Polenska, a Szentszék inaktív ügynöke, valamint Hajós Róbert vállalkozó egy fordulatos krimibe viszik el az olvasót. Az ő személyük jelenti az összekötő kapcsot az előző résszel, a Mária-fegyver kötettel. Az összefogás és a  tudomány, valamint a történelmünk titkainak és a magyarok ékírásának megfejtése mind egy célt szolgál: az olvasó gondolkodjon és szórakozzon. Mi és miért, hogyan történt vagy történhetett volna. A több idősíkon
játszódó regény valóban fordulatos, kalandokban gazdag krimi, ami történelmi hűséggel is bír. Szent László bölcsessége még ma is érezhető.

Élvezetes és jó kikapcsolódás volt a mongol pusztákon, Etelközben vagy Balatonaligán a Kádár-villában kalandozni. Több kérdést is felvet és elképzeléseket rajzol fel az olvasó előtt. Szent László és Könyves Kálmán történelmünk kiválóságai remek alakok egy ilyen krimi-fantasy lapjaira. A világuralom és a hatalom már akkoriban is fontos kérdés volt. Talán érezték, tudták ők ezt előre. A hatalmi játszmák szereplői némi ismerettel szerintem beazonosíthatóak. Érdekesek és talán nem is annyira meglepőek ezek az alakok viselt dolgairól olvasni. A végére kiderül, hogy a félőrült politikusok vagy a józanul gondolkodó, nagy királyok hagyományai az erősebbek ezredéves távlatokban. Magyar szereplőkkel, hazai helyszíneken is lehet kalandos és izgalmas krimit alkotni. A hatalmas háttértudás, a sok kutatás érezhető, ami nem is hiányozhat egy ilyen kaliberű műnél. Azt mondanám, igazi adrenalinnal átitatott, elsődlegesen pasikönyv ez. Bátor, kalandvágyó hölgyek előnyben! Izgalom és szórakoztató kalandok sora garantált.

A könyv akár e-könyv formátumban is a kiadónál akciós!
http://tarandus.hu/konyveink/reszletek/szent-laszlo-ver/




Fábián György újságíró, szerkesztő, műsorvezető. Győrött a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. Budapesten a katonai főiskola elvégzése után az ELTE televíziós újságírás szakán médiaszociológus diplomát szerzett. 1993-tól 2014-ig a Kisalföld napilap újságírója, szerkesztője, szerkesztőségvezetője. Közben évekig a Magyar Televízió és a BMC Rádió műsorvezetője, szerkesztője. Gyerekeknek írt színdarabjait számos vidéki nagyvárosban mutatták be. Újságírói munkájáért több elismerést vehetett át. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. A Tarandus Kiadónál 2013-ban jelent meg a Mária-fegyver a Győri Apokrif Könyvek első köteteként.




Tarandus, Győr, 2015
584 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155584152

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése