2015. április 9., csütörtök

Hálátlanok búcsúja

Hevesi Judit: Hálátlanok búcsúja








"Elakadó szavakkal beszélni mifelénk nem szokás"








Hazánkban a magyar költészet napját 1964. óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapjához kötődik az esemény.
Apró kiegészítés: 1900-ban ugyanezen a napon született egy másik nagy kedvencem Márai Sándor. Méltó emlékezésnek egy fiatal költőnk verseskötetét ajánlom szeretettel mindenki figyelmébe.



Hevesi Judit első verseskötete néhány napja jelent meg, a  Hálátlanok búcsúja címmel. A Magvető Kiadónál mindig találok valami különleges csemegét. Az igényes kivitelű, vékony kis kötet 42 verset tartalmaz.

Sajnos ma egyre kevesebben vásárolnak könyvet, főleg verses köteteket. Nehéz így a köztudatba bekerülni egy kezdő és fiatal szerzőnek. Valahogy mindig is szerettem a verseket. Makón, József Attila életének egyik fontos városában talán nem meglepő. Figyelemmel kísérem a megjelenéseket, így lett a néhány éve megjelent Kántor Péter kötet mellett kedves verses könyvem Fehér Renátó kötete is. Nos, most ide, ebbe a csapathoz csatlakozik Hevesi Judit.

Ahogy a kötet fülszövegében Tóth Krisztina írja:
"Nincs ebben a kötetben szójáték, se szemkápráztató formatechnika, csak a tisztánlátás kényszere.
Ezek a versek mindig ugyanazt kérdezik monoton makacssággal: vajon mennyit hozunk magunkkal a múlt örökségéből, és mennyit viszünk tovább. Nem próbálnak ironizálni, nem félnek a pátosztól, és bár sokszor légiesen anyagtalanok, soha nem könnyedek.
Ezek a versek egyáltalán nem kívánnak tetszeni. Annál többet akarnak."


A világ nem csak fekete és fehér. A bánat és szomorúság mégis jobban megviseli az embereket.
Azt ki kell írni, ki kell üvölteni magunkból. Egy kötet a bánatról, gyászról, fájdalomról.
Nem kell eltitkolni, nem kell úgy tenni, "jól vagyok". Nem baj, ha sír valaki, vagy a bánat átjárja a lelkét egy csalódás miatt,  vagy mert egy szeretett embert elveszít. Ez is az élet része. Bár valóban nem könnyű az elengedés és a feldolgozása.

Szeretet van a sorok mögött. Az élet szeretete, ami mellett ott a mély fájdalom. A fiatal szerző mély érzéseket tár elénk. Az olvasót eleinte elvarázsolja a versek egy-egy erős, ütős mondata, majd letaglózza. Boldogságot hazudni értelmetlen, de nyitottan állunk elébe, várjuk. Szépek és érzékenyek ezek a versek, tele figyelemmel, súlyos gondolatokkal a világ felé. A veszteségek fájdalma kőként nehezedik lelkünkre.

Judit versei a búcsúzásról is szólnak. A bánatnak intünk búcsút, még sincs világvége hangulat. A bánat is elszáll, mint a madarak. Amik több versben is megjelennek. Gyönyörű és érzékeny képeket fest nekünk olvasóknak. Egy fiatal és érző lány sorai ezek, aki nyitottan áll a boldogságra.

Legalábbis nekem ezt is üzenik ezek a sorok. Iskolában én sosem szerettem mikor "a költő ebben a versében azt akarja mondani..." című belemagyarázásokat hallgattam. Azt igazán csak ő érzi, tudja, írás közben mit érzett, gondolt. Mi volt az, ami kiváltotta benne az érzést, hogy azt leírja, megossza velünk. Az, hogy rám hogy hat, mit hív elő az én emlékeimből, az más kérdés.
Sok vers itt  elég fekete-fehérnek tűnik. Fájdalom, szomorúság érződik a sorokban, erős érzelmek.  Tetszenek, megérintenek. Ezzel már célt ért a szerző.

"gyere velem madarasat játszani
látod már a mamát
a buborékban rád teríti kihullott haját"

Drága nagymamám már 22 éve nincs velem. Ma is érzem hiányát, gondolok rá. Fontos és meghatározó volt az életemben. Ő is szeretett olvasni, ő volt, aki könyvet adott nekem is a kezembe. Talán Judit életében is fontos volt a mamája, hiszen több versében megidézi alakját.
Köszönöm Juditnak, hogy bennem is előhívta ezeket az emlékképeket.

 "mert olyan galambokat senki
nem tudott formázni tésztából mint a mama"

Kívánok Neki sok sikert a közönség részéről is.


Hevesi Judit 1990-ben született Hódmezővásárhelyen. 2011-ben a Szegedi Tudományegyetemen német alapszakos diplomát szerzett, majd az ELTE interkulturális pszichológia és pedagógia szakán mesterdiplomát. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának hallgatója. 2012-ben kezdett verseket publikálni, a JAK tagja, ám ezen kívül nem csatlakozott semmilyen alulról szerveződő irodalmi csoportosuláshoz. 2013 nyarán ösztöndíjasként a jeruzsálemi Jad Vashemben kutatott, aminek élménye kétségtelenül nyomott hagyott szövegein. Verseiben elsősorban azok a kérdések foglalkoztatják, hogyan lehet az egyéni emlékezeten keresztül megérteni és elbeszélni a kollektív traumákat, s egyáltalán lehetséges-e. Szikáran ír súlyos kérdésekről. Főként a zene, fotók és dokumentumregények inspirálják.

5/5.


A kötetet a Magvető Kiadónak köszönöm!


Magvető, Budapest, 2015
60 oldal · ISBN: 9789631432459



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése