2015. április 16., csütörtök

Anjouk - Liliom és vér

Bíró Szabolcs: Anjouk I. rész
Liliom és vér

                                                            


Bíró Szabolcs 2007. óta publikál, jelennek meg írásai. Először még Francis W. Scott néven, majd 2010. óta saját nevén jegyzi könyveit. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. regényének köszönheti. A szakmai hírnevet és a közönség figyelmét a kétkötetes minisorozata a  Non nobis, Domine hozta meg számára, ami egyetlen vaskos kötetben is megjelent, (Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát voltak az alcímek).


Az új sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél. Szereplői közt visszatér a Non nobis, Domine regényből megismert Bátor Attila a liliomos lovag, aki személyes jó barátja Anjou Károlynak. 1321-ben veszi kezdetét a történet. Az egykor legendás harcos, a sorsdöntő rozgonyi csata után a békés családi életet választotta, kardját is szögre akasztotta. Családjával békésen élt távol a királyi udvartól, harcoktól. Ágnes immár felesége és anya, együtt nevelik fiukat. Tíz év telt el. Ebbe a nyugalomba érkezik meg váratlanul egy tavaszi napon a királyi küldöttség. Élén a vezetőjük, maga a király. Az ok, amiért ismét hadba hívja a lovagot Csák Máté halála. Ő volt az Anjou-ház legnagyobb ellensége, így elérkezett az idő a cselekvésre.  Csák Máté volt a Felvidék hadura, most a gazdátlanul maradt huszonnyolc várát és a hozzá tartozó területeket kell elfoglalják, az alattvalókat pedig a király hűségére kötelezzék.

Ez adja a történet alapjait. Attila természetesen csatlakozik a királyhoz. A lelki vívódásit remekül ábrázolja
az író. A búcsú a feleségétől, gyermekétől a családi udvarház maga a béke szigete. Az események persze tovább fokozódnak. Attila története és Anjou Károly harcai a teljes hatalomra való törekvés mellett még ad izgalomra okot. A harcosok mentalitását, gondolkodását is megismerhetjük. Lackfi és Attila eleinte bizony alig kerülik el az összetűzést. Aztán történik valami és elkezdődik egy barátság, egy összetartás a két harcos közt. Anjou Károly is már megfontolt, érett férfi a történet során.

Érdekes volt olvasni a dubicai udvarház életéről is. Szinte krimiszerűen izgalmasak a szálak. Ágnes rossz álmai már a Non nobis, Dominében is megjelentek. Most újabb rémálma van, ami bizony előre vetíti az eseményeket. Van kiért, miért aggódni. Kiemelném a gyermekszereplőket is. A két apród, és Attila fia humort és pajkosságot visz az események menetébe. Emberi sorsok bontakoznak ki a tragédiák árnyékában. Az egykori barátságok és az ország sorsa a tét. Különös volt a két férfi gondolatait olvasni a veszteségeikről, az élethez való ragaszkodásukat.
A vége pedig igazi cliffhanger a javából! Szinte jobban izgultam a dubicai udvarházért, mint Trencsény váráért. Pedig az az ütközet sem volt egy könnyű menet. A csata részletes és alapos, elemző leírását olvashatjuk a regényben.  A cselekmény végig érdekfeszítő, rendkívül izgalmas. aki még nem olvasta volna a Non nobis, Domine regényt, az is bátran olvashatja, fogja érteni. Az eseményekben vannak magyarázó, visszautalások, amik kerek egésszé teszik a regényt.

A belső tartalom a külsővel is párosul. Az év borítója címet máris adom ennek a könyvnek! Mind színeiben, mind kivitelében magasan a legjobb. Földi Andrea munkája igényes, jól illik a kötethez.
Csak gratulálni tudok a szerzőnek és a kiadónak. A folytatást pedig érdeklődve és izgalommal várom.
Vajon mi lesz a szereplők további sorsa, hogyan alakul ez a regényesen izgalmas korszaka az országunknak.

Igazán jó történelmi regény: izgalmas és fordulatos történet, a valós és kitalált szereplők a történelmet megfoghatóvá teszik. Olvasmányosan, megszólitja a fiatalabb korosztályt is, kelti fel az érdeklődést.
Magával ragadott, várom, hogy a következő részeket is elolvassam.
Ajánlom minden történelem iránt érdeklődő olvasónak. Remek kikapcsolódás és szórakozás!

4,5/5.

A könyvhöz kapcsolódó rendezvény a Könyvfesztiválon, ahol találkozhattok Szabolccsal, szuper programmal készül!
Bővebben: https://www.facebook.com/events/957583564265427/


       





Köszönöm a kiadónak a könyvet!


Athenaeum, Budapest, 2015
320 oldal · keménytáblás ·  
ISBN: 9789632932378

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése