2014. november 2., vasárnap

Szent László - A lázadás parazsán

Benkő László: A lázadás parazsán 
Szent László I.

                                                           














Benkő László nemrégiben megjelent új regénytrilógiájának első kötete Szent László életét bemutató történelmi kötet. Ő a magyar történelem egyik legizgalmasabb, karakteres szereplője. Katolikus szent, középkori lovagkirály, sok mesés legendát tulajdonítanak személyének. Életének első szakaszát ismerhetjük meg mélyebben a könyv segítségével.


Az író könyveit mindig öröm olvasni, nagyon szeretem, ahogy a történelemhez nyúl.  Szeretem azt az alapos és kerek történetvezetéseket, amit a regényeiben találok. Olvasva tanít és szórakoztat. Akár közelmúltunk történelmében (A drezdai emberünk), akár jóval régebbi korokban (Tatárjárás sorozat, Viharlovasok) kalandozunk.
Élmény olvasni, érezni az alapos háttérmunkát regényeinél. Nyelvezetében is jól illeszkedik, sok
népi motívumot, hagyományt használ fel és épít be a regények történeteibe.
Az egyszerű emberek, hétköznapi életén keresztül, megláttatva azt, hogy azt a sok nagy eseményt mégiscsak valós hús-vér emberek vitték véghez és élvezték ki vagy éppen  sínylették meg a történéseket. A  nagy  királyok sem létezhettek volna, ha nincs mögöttük az egyszerű hősök és harcosok, az ország népe.


A Honfoglalás, Tatárjárás és a Viharlovasok sorozat után ismét egy izgalmas és érdekes történelmi kort mutat be nekünk Benkő László.
A Szent László-sorozat első kötete, A lázadás parazsán alcímmel már sugallja, hogy nem volt ez éppen nyugodt, békés időszak a történelmünkben. 
A XI. században járunk:

I. István király halála után, aki megteremtette a keresztény államot, és lerakta az új állam alapjait
a római keresztényként nevelt Orseolo Péterül az ország trónján. A fordulatos és cselekményekben gazdag regény bemutatja a korabeli eseményeket, összefüggéseket keres az egymással ellentétben álló érdekek között. Egy népnek a vallását, évezredes szokásait és hagyományait megváltoztatni veszélyes feladat. Amit a régi krónikákból  pogánylázadásként ismerhettünk meg, az  belpolitikai lavina volt, a régi és az új vallás küzdelme.

I. András király és öccse, Béla herceg jó testvérek módjára a belső rend helyreállításáért a nyugati seregek ellen együtt küzdenek. A köztük lévő kialakuló feszültségre az ad okot, hogy I. András
későn született Salamon fiára akarja hagyni a koronát, amit rég odaígért testvéröccsének.
Béla herceg karizmatikus alakja a történetnek. Jól látja, nem egy gyerekkirályra van szüksége az országnak.  Próbálja fenntartani a testvéri jó viszonyt, ami az udvari intrikákban és a politikai torzsalkodásokban nem könnyű. Ez odáig fajul, hogy a lengyel seregek segítségével, a Tiszántúlon Béla legyőzte I. András seregét, aki belehalt sebesüléseibe és az általa alapított Tihanyi apátságban temették el. Ezt követően Székesfehérváron királlyá koronázták I. Bélát.

Fiaival is a békés és értelmes családi viszonyra törekszik, ezt próbálja beléjük nevelni.
A történet kezdetekor a kis László herceg még gyermek, alig hat éves. Életének első éveit lengyel földön töltötte, hiszen anyja Richeza lengyel hercegnő volt. Ő szülei másodszülött fia, Géza bátyja után.
Apja mellett megismerjük a tanítóit, nevelőit is: Miklós pap és Bolyk vitéz izgalmas és színes alakjai a történéseknek. László felnőtté válását követve az ország sorsa is kibontakozik.
 I. Béla király fiai: az okos és megfontolt Géza, a harcias és bátor vitéz László herceg, valamint a legfiatalabb Lambert herceg. Velük lehetünk a kerlési ütközetben, ahol mozgalmas csatajelenettel képet kapunk a magyar harcosok leleményes és bátor harci tudásáról. Megismerhetjük a fiatal, de máris nagyszerű és kiváló tehetségű lovagot, a majdani László királyt. Apja már tizenöt évesen lovaggá avatta, hiszen tett érte, kiérdemelte.

Az ő gondolatain és érzésein keresztül látjuk az ország  népének sorsát, az harcok és belső forrongások okait.  Tanúi lehetünk a Lászlóra ható első szerelemnek is. Perka mély érzéseket ébreszt a fiatal hercegben. Az ő alakja is fontos a történetben, ahogyan Rásdi az utolsó aranyasszony alakja
is sok gondolatot vet fel. Amikor apjuk, Béla király halála után testvéreivel kénytelen IV. Henrik és Salamon támadása elől ismét Lengyelországba menekülni, majd onnan II. Boleszló seregével jöttek vissza. Ennek eredményeként Géza és Salamon megosztoztak az országon, és a koronán. Izgalmas és érdekes pillanata ez a történelmünknek, ami nem tartott soká. Egy besenyő támadás hírére még együtt ostrom alá fogták Nándorfehérvárt és Szerém várát, s két hónapos ostrom után mindkettőt elfoglalták.
Azonban ez gyökeres fordulatot hozott Salamon és Géza viszonyában. Ugyanis nem tudtak a hadizsákmány elosztásában megegyezni. László - természetesen - bátyja mellé állt. Itt ér véget az első könyv története.

László szemével eligazodhatunk az udvari intrikákban, belső érdekharcokban is, átérezhetjük az ország rendjéért és békéért tett küzdelmeit. Hogyan próbálja apja emlékét és gondolatait tovább vinni? Az ország megosztottságából egységet teremteni nem könnyű feladat. László erős jellem, okos és férfias harcos. Bátor és az ország sorsát tartja szem előtt. A békére törekszik. A majdani szent királyt fiatal, tudásra szomjazó hús-vér embernek ismerhetjük meg, erényekkel, hibákkal. Ugyanakkor kiváló hadvezéri és uralkodói tulajdonságai is bemutatásra kerülnek előre vetítve egy nagyívű király országlását.

A gyönyörű és igényes borítón is ábrázolt és elhíresült csatajelenet történetéről is mesél nekünk Benkő László.


A történet egyszerre lebilincselő és lendületes, ugyanakkor széleskörű ismereteket nyújt olvasóinak. Várom a folytatásokat!


     5/5.

                                  





  Lazi, Szeged, 2014
432 oldal · ISBN: 9789632672434

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése