2014. március 17., hétfő

Ábel

Tamási Áron: Ábel a rengetegben 




" A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége."


            







                                                             

 Az Ábel a rengetegben Tamási Áron 1932-ben megjelent regénye, az Ábel-trilógia első kötete.
A regény két folytatása, az Ábel az országban 1933 -ban jelent meg, míg az Ábel Amerikában 1934 végén látott napvilágot.A trilógia önálló egységként 1937-ben jelent meg, a budapesti Révai Irodalmi Intézet adta ki egy kötetben, Ábel néven, az országos könyvnapok megrendezése alkalmából. Azóta használatos a trilógia összefogó neveként az Ábel név.

 Tamási elsősorban a székely falvak világának ábrázolója, látásmódja, stílusa, szókincse, ízes nyelvezete  egész művészi világa itt gyökerezik. Műveiben az erdélyi szegénység életét, az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta nagy művészi erővel és igen olvasmányos formában. Ábelhez rokon lelkületű hősök: Regős Bendegúz Rideg Sándor történetében az Indul a bakterház-ban, vagy Uz Bence Nyírő József hőse.

1920-ban járunk, Erdélyben. A székely család, Szakállasék otthonában kezdődik a cselekmény.
Szakállas Ábel alig múlt tizenöt éves, mikor apja erdőpásztornak adja a Hargitára. Az a feladata, hogy őrizze a kivágott fát, és ha vásárlók jönnek, akkor fizetés ellenében számlát állítson ki nekik.
Eszes, talpraesett, rendkívül jó a humora. Helytáll minden nehéz helyzetben, amibe belecsöppen. Ábel felnőtté válása, útkeresése, beilleszkedése a felnőttek világába sok kalandon keresztül történik. Derűs bölcsességgel viseli a őt ért tragédiákat is.

 A fiú talált kutyájával Bolhával, két tyúkkal, egy kecskével és egy macskával tölti mindennapjait. Egyik erdei sétája alkalmával puskákat és fekete, nagy vaskörtéket talál. Az egyik vaskörte alá tüzet rak, majd a hatalmas robbanás után visszatérve a helyszínre hatalmas pusztítást lát. Ábel örül ennek, mivel szerződése szerint a (viharban) kidőlt fákat eladhatja, és az értük kapott pénzt megtarthatja.
Ábel olvasással múlatja idejét. A kidőlt fákért regényeket kér a kereskedőtől.  Dávid Pál könyveket hoz Ábelnek (Nick Carter, Buffalo Bill füzetek), s cserébe fát kap.


Egy Fuszulán nevű román kereskedő becsapja, majd Ábel leleplezvén a csalást, a társaság igazgatójával elfogja. Mivel a csaló elmenekül, kirendelnek a fiú mellé egy marcona román csendőrt, Surgyélánt.
Ketten töltik a telet a hótól elzárt házban, egyik nap a csendőr egy sassal tér haza, ami megöli a macskát és a kutya fél szemét is kikaparja. A sast végül megsütik és megeszik, de az emészthetetlen húsától Ábel hosszú időre ágynak esik. Míg az otthonról kapott elemózsiát eszegeti, addig a román csendőr megeszi a kecskéjét.
Surgyélán később összeáll Fuszulánnal, és akkor térnek vissza az erdei házba, mikor Ábel édesapja is ott tartózkodik. Az öreg lerészegedett, és fogást keresett a két gonosztevőn. Ábel nagy nehezen megmenti apját a verekedéstől, és ezzel saját életüket is.

Ábel összebarátkozik a közeli papokkal, akiknek egyik legfiatalabb növendékét, Márkust különösen a szívébe zárja. Ez a tüdőbeteg fiú végül is felköltözik Ábelhez Hargitára, hogy ott gyógyuljon. A két fiatalt felkeresi Surgyélán és Fuszulán, majd az ifjú szerzetes elmondott beszédének hatására önként jelentkeznek a rendőrségen.
A kalandok után, Ábel leadja a munkát, visszatér falujába, ahol meglátogatja időközben elhunyt édesanyja sírját. Itt megfogadja, hogy egész életében a szegények és elnyomottak szószólója lesz. Ezzel zárul az első rész négy fejezete.

Lenyűgöző tájak, mély érzelmek, gyönyörű nyelvezet. Mindenkinek ajánlom, nem csak tiniknek. Ez egy olyan történet, amelyben a sorok mögött bújik meg az igazi mondanivaló. Nem is maga a történet a fontos, hanem ahogy az író azt elénk tárja. Élmény olvasni.



  Szépirodalmi, Budapest, 1992
182 oldal · ISBN: 9631544117 · Illusztrálta: Kós Károly

1 megjegyzés: