2013. október 18., péntek

Vadnai Bébi

Bereményi Géza: Vadnai Bébi





                                                                        




 "Bébinek ez egy játék volt. Neki mindig is játszótársak voltak a férfiak."




Bereményi Géza (1946-) Kossuth-, József Attila-, Balázs Béla-, és Prima Primissima-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. 1970-ben a pesti bölcsészkaron magyar-olasz szakos tanári diplomát kapott, és még ebben az évben megjelent első novelláskötete, Cseh Tamás állandó alkotótársa volt, de többek között Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Gerendás Péter, Für Anikó számára is írt dalokat, írt és rendezett filmeket (Megáll az idő, Eldorádó, A Hídember), valamint drámák, novellák és regények is fűződnek nevéhez. Új regénye a Vadnai Bébi.

Ha két mondattal, Bereményi két mondatával szeretném jellemezni a könyvet ezeket választanám:

"A világban, ahol mindenkinek kötelező hazudnia, a szerep túljátszása a lényeg."
"Nagy kár, hogy az illatokat nem lehet megfogalmazni."

A két szálon futó történet a negyvenes és hetvenes évek Budapestjét idézi fel. Dobrovics, az ifjú íróreménység a múltat kutatja. Érzése szerint a barátja igazából a testvére lehet....
Nyomozni kezd, ki lehet vajon az apa? Mert azt még Doxa sem tudja, anyja neki sem árulta el..
Két idősíkon futnak az események. Érdekesek, sejtelmesek, hiszen minden ember élete hordoz titkokat. Az övé talán picit többet is.

A negyvenes évek úri társaságának szép lánya, Vadnai Bébi. Az ő szerelmi élete, szeretői körül forognak az események. A háború előszele, majd tragédiái és az elvándorlás már olyan alapot adnak, ami igazán izgalmas. Akit szeret, az elmegy, aki marad és őt szereti az nem igazán érdekli Bébit. Ide köti a szeretett professzor- apa sírja is. Ő marad. Ám kiderül, terhes...

"Apja haláláig, 1942 végéig kizárólag három fiú volt Bébi életében, bár a közvélemény jóval többet sejtett, mert sok volt a jelentkező."

Dobrovics nyomozása a szürke hetvenes évek Budapestjén a másik szál: 
Ennek a kornak gyermeke Dobrovics Péter, az ifjú író. Barátja Doxa, akivel rokonságot fedeznek fel.
Így jutnak el Doxa anyjához, bizonyos Vadnai Éva nevű asszonyhoz, ahol már-már krimiszerű dolgokat tudnak meg. Felsejlenek előttük az eddigi sorsok, érzelmek, titkok regényes életek, Bébi furcsa története.
A háború és az érzelmek viadala. Majd a szocializmus nyomasztó szürkesége... Kissé csapongó a történetvezetés. Megélt, és kihagyott pillanatok, lehetőségek. Sorsok. Szerelmek, háború, és az elmúlt élet virágszirmai.

Megkapóan izgalmas belesni ebbe a sejtelmesen kavargó világba. Dobrovics hetvenes évekbeli élete, és a negyvenes évek világának találkozása, hasonlóságai. Egy nő sorsa. Nyomasztó kor és lélekrajz a stílusa sokszor mesterkéltnek hat, máskor esetlen. A már puhuló, ám továbbra is aljas, és árulásra, hazugságra épülő diktatúra miliője nagyon erősen jelenik meg. Tipsi bácsi, Doxa és Dobrovics Péter jó karakterek, Bébi különösen érdekes női alak, mint a végzet asszonya jelenik meg. Még idősen is sejtelmesen vonzó. Szerelmes, háborús történetet olvashatunk, ami a kort is nagyon jól ábrázolja.

Bereményi Géza már Cseh Tamás dalaiban is sok efféle "életpillanatot" mesélt el nekünk. Gondoljunk csak dalaikra! Most egy regényben tárja elénk a kor hangulatát, és az akkori élet lehetőségeit. Furcsa, érdekes nő volt Vadnai Bébi. Mély nyomot fog hagyni az olvasóban is, nem csak a rajongó férfi szívekben.
A könyv igényes, sejtelmes borítója jól illik a történethez.


 4/5


Köszönet a Magvető Kiadónak!




Magvető, Budapest, 2013
304 oldal · ISBN: 9789631431223

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése