2013. január 14., hétfő

Az Argo-akció

Tony Mendez - Matt Baglio: Az Argo-akció 
























Előzmény: Valós történet alapján
Irán, Teherán: 1979-ben történt, hogy az Egyesült Államok teheráni nagykövetséget iráni diákok rohamozták meg, és az ott dolgozó amerikai diplomatákat ezt követően 444 napra túszul ejtették.
A dráma eredményeként nem csupán a korábbi amerikai-iráni stratégiai partnerség bukott meg, hanem a két ország diplomáciai kapcsolatának is vége szakadt. Ami nem csoda, az esemény a világ közvéleményét is megrázta. 

A politikai helyzet bemutatása miatt kissé nehezen indult be a könyv. Aki viszont nincs képben, 
annak kimondottan jó és érdekes az akkori helyzet, háttér ábrázolása. Sőt, mindenképpen kell is, igazi kordokumentumot kapunk olvasás közben.
Mondhatni száraz, tényszerű, és féltem, hogy az egész ilyen lesz, de aztán egyre 

jobban  belelendült, a CIA tevékenységének  bemutatása valóban érdekes, izgalmas pillanatokat ad.  A túszok helyzete átérezhető, fokozottan  izgalmassá vált, esetenként a humor is megcsillant a feszült kémtörténetben.
 
Egészen friss még az esemény, a mentőakció részletei a túlélők visszaemlékezéseiből 
egy igaz történetet olvashatunk. Politikával fűszerezett krimi, ami megtörtént, 1997-ben hozták nyilvánosságra a részleteit. Elképesztő, valódi történetet kapunk! Mendez saját élete kockáztatásával berepül Irán területére, és hamis kanadai útleveleket visz a hat amerikainak, azt tervezi, hogy 72 órával később majd elhagyják az országot. Amikor Mendez zöld utat kap, megpróbálja a filmkészítést olyan valóságosnak álcázni, amennyire csak tudja. Óriási ötlet a kamu filmforgatás, mint 
mentő akció.
Végig izgulhatjuk, részesei lehetünk  egy valódi, történelmileg is fontos akciónak, bizony 
nem semmi! Mindez teljes hitelességgel ábrázolva, emberi sorsokat felvillantva.
A könyv remek alapot adott a belőle készült filmnek.



Jól indult a hét az Argo-akció háza táján! Hétfőre virradóra Ben Affleck elnyerte a legjobb 
film és legjobb rendezés Golden Globe-díját! Ezért Mendeznek az ex-CIA ügynöknek is köszönetet mondott, megemlékezve a háttérről. 

 4/5.



Partvonal, 2012
304 oldal · ISBN: 6155283031 · Fordította: Krusovszky Dénes

1 megjegyzés:

  1. A történetet ismerem más könyvből, más filmből, de ezt is szívesen elolvasnám, megnézném.

    VálaszTörlés