2013. január 26., szombat

Köztünk maradjon

Kántor Péter: Köztünk maradjon 


















Kántor Péter 1949 november 5-én született Budapesten.
Az ELTE Bölcsészkarán 1973-ban angol–orosz, 1978-ban magyar szakon szerzett diplomát. 1973 és ’76 között több budapesti gimnáziumban dolgozott nyelvtanárként, 1984 és 1986 között a Kortárs irodalmi folyóirat munkatársa volt, azóta szabadúszóként versírásból, műfordításokból él, noha 1997 és 2000 között az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztői tisztét is betöltötte. 1991-ben a Fullbright-ösztöndíj révén megjárta az Egyesült Államokat. 1990-ben Wessely László-díjat, 1991-ben Déry Tibor- majd 1992-ben Füst Milán-jutalmat kapott, 1994-ben elnyerte a József Attila-díjat, 1999–2000-ben pedig a Soros-díjat.

Szeretem a verseket. Amikor a tavalyi könyvhét kötetei közt böngésztem, akkor bukkantam
Kántor Péter verseskötetére. Nagyon megfogott, már a címe is. Azt sugallta, valami intim, bensőséges hangulatúak a versek. Valóban! Elgondolkodtatóan megindítóak a sajátos ritmusban írt versek. Meghatóan árnyalt érzelmek bújnak a sorok között. Különösen az utolsó fejezet a Levél anyámnak ciklus lett személyes. Az elmúlás, a szeretett lény elvesztése, annak feldolgozása soha 
nem könnyű feladat. Nagyon szép, megható, intim versek születtek. Mindenki számára érthetőek,
a ma emberének szólnak. Emlékekről, szerelmekről, az elmúlt gyermekkorról és rólunk emberekről. Közösségi életünk mindennapjai, az összefonódása-hatása, minőségi versek élménye olvasható ki a többi versből. Szépen felépített, közérthető kötet, amit fontos olvasni, örök érvényű sorai maradandó képet adnak korunkról. Ez ma Magyarország... megdöbbentően mai: In memoriam Tatárszentgyörgy, 2009.

Kedvencem lett A könyvespolc előtt, Egy este sárgáskék ég alatt, Öregember a térről, és a már kiemelt In memoriam Tatárszentgyörgy, 2009. Tényszerű, nem politizál, mégis döbbenetesen hat az olvasóra. Lehet gondolkodni! Olvassátok, keressétek, biztos vagyok benne, mindenki megtalálja  a maga kedvenceit. A vékonyka kötet nagy belső értékekkel, komoly tartalommal bír.
 További kötetei:

Kavics. (versek) 1976.
Halmadár. (versek) 1981.
Sebbel-lobbal. (gyermekversek) 1983.
Grádicsok. (versek) 1985.
Hogy nő az ég. (versek) 1988.
Napló 1987–1989. (versek) 1991.
Fönt lomb, lent avar. (versek) 1993.
Mentafű. (válogatott és új versek) 1994.
Búcsú és megérkezés. (versek) 1997.
Lóstaféta. (versek) 2002.
Köztünk maradjon 2012

 A kötetért köszönet a Magvető kiadónak! 

Magvető, Budapest, 2012
120 oldal · ISBN: 9789631430028

1 megjegyzés:

  1. Én a versekkel úgy vagyok már manapság, hogy nincs türelmem nekiülni és sorban elolvasni őket. De ha Te, vagy bárki megoszt egyet-egyet valamelyik oldalon, annak nagyon örülök.

    VálaszTörlés