2018. április 23., hétfő

Töredelmes vallomás

Vámos Miklós: Töredelmes vallomás 






„Imádok élni.
Gyűlölök félni.
Egy rohadt f betűn múlik az egész?”









Töredelmes vallomással kezdem: Régóta nagyon kedvelem Vámos stílusát, sok könyvét olvastam. Ha egyszerűen akarom bemutatni, összegezni ezt az új, nagyon várt könyvét: a szokásos, történetmesélős Vámos Miklós novellás könyv, amit jó volt olvasnom. Több történet akár az enyém is lehetne, az érzés, megjelenített élethelyzet tökéletesen átélhető volt számomra is.


"Az olvasók különleges emberek. Nemcsak azért, mert állítólag kevés van belőlük."


Igazán életszagú, valós embermesék ezek a vallomások. Kissé keserédes, itt-ott sajog is egy-egy emlék, olyan hétköznapi sorsok, történetek, amik természetesen VM életéből idéznek meg pillanatokat, mégis az olvasó magáénak is érezhet jó néhányat. Nagyon erőteljes és jellemző pillanatképek az élet szakaszairól. Vannak gyerekkori, fiatal felnőtt, és a jelen életének szakasziról is akadnak vallomások. Különösen tetszettek az idősödő férfi életről vázolt tapasztalatai, érzései.


Az Anya csak egy van című regénye volt a legelső Vámos-könyv, amit olvastam, elég meghatározó lett a továbbiakra. Nem volt kérdés, arra késztetett, hogy szépen sorban olvassam el a többi kötetét is. Eddig ezzel együtt tizenháromnál tartok. Van, amit többször is olvastam. Van egy sajátosan jellemző stílusa, dinamikája, tetszik a vallomások finoman ironikus humora.


Minden apró történetnek jelentősége, hatása van életünkben, néha több, mint gondolnánk.
Érzések, szülői és szerelmi kapcsolatok, barátságok, vágyak, emlékek adják ki a nagy kerek egészet. Amik néha kínosak is tudnak lenni, hiszen az életben ezekből is jut bőven. Mindenkinek akad olyan is, amit inkább szeretne elfelejteni. VM úgy döntött, megteheti, már felvállalhat néhány ilyen esetet.


Ezeknek persze van mondanivalója, súlya és hatása, sőt humora is. Az apró szilánkokból kerekedik ki maga az élet. Minden szereplő hozzáteszi vagy éppen elveszi a maga részét a teljességből. Úgy befolyásolva, hogy akarva-akaratlan hatást gyakorol a későbbiekre. Vámos Miklós (aki Tibor is) csodálatos egyszerűséggel ábrázolja, villantja fel ezeket az emberi sorsokat. A szülőkét, szerelmekét, gyermekekkel való eseteket, vagy akár a politikai helyzetet jeleníti meg.


Sok szép történetet olvashatunk a barátságról, és a bizalomról, a gyermekévek kamaszkori emlékeiről. Egyik kedvencem a Tejföl című írás, de szeretem az Áldott, Pszt, Levágott, Pucér, Kairosz és a Kolléga című novellákat is. Legdrámaibb egyértelműen a Dad og ok. Erről nem is szólnék semmit, tessék elolvasni! Akkoriban tényleg nehéz volt gyereknek lenni.


Számomra ezeknek a vallomásoknak a legfontosabb mondanivalója, hogy élni kell. Lehetőleg jól kellene... boldognak érezzük magunkat a bőrünkben. A Tűzhely erre ad választ, igen, van erre is példa. Tetszett az elvált apa megjelenítése, tökéletesen átélhettem, hiszen velem is megtörtént. Nagyon nagy pozitívum, ha a felnőtt be tudja ismerni a gyereke előtt: hibázott, tévedett, ideges volt. Küzdelmes az élet fenntartása, egyben tartani a dolgokat. Elég egy feldőlt tejes doboz, egy leesett pohár és borul minden, addig elnyomott bánat, sérelem a felszínre tör.




"Nemzedékünkre jellemző, hogy (túl) fiatalon kötöttünk házasságot. (Először.)"



Nem tudunk, nem lehetünk minden pillanatban száz százalékos állapotban, bár igyekszünk. Túl kell lépni azon, ki mit gondol rólunk. Telnek az évek, rohamosan, az évek elindítanak nem csak külső, de belső változást is az emberben. A sötétben borotválkozásnál visítva vigyorogtam... A végén pedig jön a nagy kérdés: legalább önmagunknak sikerült megfelelnünk?

Tetszett az ötlet, az olvasónak hagyott hely a saját vallomásokhoz. Kettőt megosztok, távirati stílusban, a Márkez meg én mintájára: Vámos meg én:





Egy:
Könyvhét, 2012., Vörösmarty-tér, dedikálás, hatalmas sor, hirtelen kerekedett nyári zápor, (ömlik fél órán át) Vámos dedikál. Nem, nem esett kétségbe, az ernyőt nem is akárki, személyesen Barna Imre tartotta, egyesével járultunk elé mi, olvasók. Én is. Mintha mi sem történne, eső ide, zápor oda, figyelt!, kérdezett, láthatóan érdeklődve hallgatta a könyveiről szóló válaszaim. Ez a Szitakötő megjelenése idején volt, amikor direkt két régi, első kiadásos könyvét vittem el.




Kettő:
Idén február, Athenaeum sajtótájékoztató után: Vámos a tömegben sétál, már túl a kötelező fotózáson, beszélgetésen. Figyel, várja, ki meri megszólítani. Látszott, várja.. én nem mertem... Majd tíz nappal később, pontosan ahogy leírta ebben a kötetben is, Szeged, Magyar széppróza napján, író-olvasó találkozó vele. Mesél (végig állva) az akkor még készülő új könyvről, Esterházyról, az olvasásról néhány anekdotát az életéről. Azt amit a figyelmes hallgatóság még tapasztalhat: az írói alázat! Fantasztikus ezt érezni. Ott és itt olvasás után. A férfi biciklin bicajozó gyerektől, a zenész ifjún át a felnőtt, elvált, majd idősödő apa érzéseiről. Emberi és meghatóan valós, átélhetően őszinte. Keressétek, olvassátok.












Athenaeum, Budapest, 2018
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937472



2018. április 22., vasárnap

Az elveszett tárgyak őrzője

Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője 






                                                                               











A szemet gyönyörködtető, kellően figyelemfelkeltő borító egy könnyed, édes kis szerelmi történetet takar. Egy meglepő csavarral, ugyanis amolyan "könyv a könyvben" regény ez, amin belül van egy másik történet is. De erről később.


A történet jól indul, erős, nyitó kezdés után bontakozik ki az első történet: Anthony Peardew fiatalon elvesztette azt a medált, amit szerelmétől kapott emlékül. A tragédia, hogy azon a napon életének szerelmét is elveszíti, mielőtt éppen feleségül vehette volna. Ez alaposan rányomta bélyegét a férfi további életére. 40 éve siratja Theresét...

Szenvedését enyhítendő és új kihívásként ő lesz az "elveszett tárgyak" őrzője. Mániákusan gyűjteni kezdi, ki mit és mikor, hol vesztett el: akár vonaton, a parkokban talált dolgokról feljegyzi kié volt. Teszi ezt abban a reményben, hogy talán majd újra eljut a jogos tulajdonoshoz a tárgy. Történeteket ír a megtalált dolgokról, amik elég fantáziadúsak.


Ahogy azonban telnek az évek, idősödik, és rájön, hogy haldoklik... mi lesz ezzel a sok felhalmozott dolgokkal? Találnia kell valakit, akire ezt a feladatot rábízhatja. Itt lép be a történetbe a házvezetőnő, Laura. Aki sajnos koránt sincs olyan jó karakter, mint Anthony. Furcsa volt, hogy a főhős meghal, kiesik a történetből. Itt nekem megtört a varázs, leült a regény története.

Van azonban egy másik történet is, Eunice és Ász szerelme, amit főleg érdekesnek találtam.
Néha úgy éreztem, hogy sokkal jobban érdekel az ő történetük, mint Laura önbizalomhiányos, kesergő élete, hiszen ő eléggé nyűglődős volt. Eunice és Ász története mozgalmasabbra sikerült. Tetszett a történetnek az a része, amikor az 1940-es években jártunk, majd a 70-es és 80-as években is megfordultunk. A két karakter kedves figura, szerethetőek. Portia pedig egy undok boszorkányként visz színt és lendületet ebbe a szálba.

Anthony és maga az egész ház, a környezete különös varázzsal bírt. A több ezer tételből álló furcsa gyűjteménye, a fiókokban és polcokon felhalmozva olyan misztikusan titokzatos a lezárt szobával. Laura, a házvezetőnő minden bizonnyal békét találhat itt elrontott élete után. Kár, hogy Anthony halála után Laura nem tudott az előtte álló feladatokhoz felnőni, nem tudta pótolni őt. Vannak novellák is, amelyeket Anthony írt a tárgyakról és tulajdonosaikról. Ezek gyakran sötétebb érzéseket keltettek, mint maga a könyv. A mesés hangulat megfogja az olvasót, egy könnyed szórakozást adó regényt kap. Mégis úgy éreztem, hogy Anthony élete és történetei jobban működnek, azokat kellett volna csak végig vinni. Laura nem lett szimpatikus alak az állandó kesergésével a válásáról. Sok olyan rész is volt ebben a könyvben, ami azért tetszett. A ház és a kert leírása, Napsugár, a szomszéd lány alakja, és persze Anthony karaktere. Mégis néhol széteső, már-már giccsbe hajlik, hatásvadász az egész, a klissés befejezés nagyon kiszámítható. Végül természetesen a történet két szála, ha kissé hihetetlen módon is, de összeér.


Ruth Hogan egy bájos és reményt adó mesét igyekezett kikeverni, amelyben a szegény lány megtalálja a boldogságot, élete nyugodt szakaszba lép, amikor megörökli Anthony otthonát, és vele ezt a furcsa feladatot. Amivel, érzésem szerint nem igazán tudott megbirkózni... A visszaemlékezések érdekesek, amit néhány furcsa figurával megtűzdelt még. Azonban a regény poénjai nekem laposak, sőt, néhol egyenesen kínosra sikerültek ( Adidas és az Aids vagy a kifacsart filmcímek)

Minden életnek vannak folyamatosan kisebb-nagyobb veszteségei. Van, ami jelentősebb, van, amin gyorsan túllépünk. Nem csak tárgyakat, de kapcsolatokat is elvesztünk, átértékelődnek életünkben.
A szerelem, a veszteség és a barátság erejének romantikus története próbál lenni ez a regény. Az idősíkok váltásai kissé eklektikussá tették az egészet. Egy romantikus pöttyös-lányregény és egy felnőtt könyv furcsa elegye lett. Utazáshoz, vagy tea és süti mellé, édes-bús romantikázóknak,  nagyiknak kiváló lehet.












General Press, Budapest, 2018
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634521365 · Fordította: Pejkov Boján

2018. április 18., szerda

Akkor is

Finy Petra: Akkor is




                                                               





"A papírba csomagolt krémesek letoccsantak a földre, és szétkenődnek. Éppen, mint Sára élete."







Az idei év egyik legfurcsább, legeredetibb története számomra. Bemászott a lelkembe, napok múlva is velem volt Salamon Sára. Bevallom ismerőseim, barátaim kapcsolatait és a saját tapasztalataimat is szemrevételezve gondoltam át a regény történetét. Nagyon is elképzelhető és valós tudott lenni, bár tagadhatatlanul Sára lett az egyik legellenszenvesebb női karakter idén, egészen a könyv feléig. Onnan kezdett változni, alakulni, már drukkoltam is neki a végére, találja meg a boldogságát. Nézzük miről is mesél Finy Petra második felnőtteknek szóló regénye.


Finy Petra a Madárasszony című első regényében is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. Nincs ez most sem másképp. Sára egy reggel egyedül marad a két gyermekével, ugyanis férje, András a kávé után egyszerűen kisétál az életükből. Teszi ezt minden magyarázat nélkül. Sára összeomlik, hiszen nem érzékelte a vészjeleket. Valami véglegesen elromlott, elfáradt közöttük.

A házastársi kapcsolat egy aknamező. Közel húsz év után az idillinek tűnő házasság omlik össze és temeti maga alá a szereplőket egy pillanat alatt. Van ilyen, láttam már hasonlót magam is. Azonban ahhoz, hogy ide jussunk két ember kell mindig. Sára viszont csak és kizárólag a saját bánatával, sérelmeivel van elfoglalva, annyira sokkolja a férje lelépése. Fontos, húsba vágó problémák kerülnek terítékre.

Sára önsajnálatban tocsog, hisztizik, elkeseredett és dühös, szétesik. Ezekkel azonosulni nem volt egyszerű, férfi olvasóként. Azonban Sára jellemfejlődése nagyívű, látványos. A sokk hatása még anyját is megviseli, régi sebeket tép fel. Ő egy elég furcsa alakja a regénynek, igazi "anti-nagymama". Furcsa barátai a tantestületből szintén csak kuszálják a szálakat segítség címén. Bárdosi és Bea a kollégák szerepében a maguk módján próbálják Sárát vigasztalni, akkor is talpra állítani.


Eleinte Sára vissza akarja szerezni Andrást. Majd, amikor ez nem megy, öngyilkos akar lenni. No, ekkor lép közbe és veszi kézbe a dolgokat a mogorva szomszéd, Őze bácsi. Ő egy "magyar Ove" , aki pontosan és jól látja a életükben elkövetett hibákat. Humora egyéni szín a regényben, kiváló karakter. Élettapasztalatával segít talpra állni Sárának. Lefoglalja, feladatot ad neki, nem is akármit! Azért is fontos a szerepe, mert Sára körül nincs senki, akire támaszkodhatna. Negyvenévesen éppen ideje is a saját lábára állnia, hiszen az élete támasza eddig a férje, András volt. Tőle függött, vele érezte biztonságban magát az életben. Ez a támasz pedig eltűnt, így a nő szó szerint kapaszkodó nélkül maradt. Az életközépi válság nem csak divatos téma, de erősen valós is. Bele-bele mart a lelkembe, sok esetben volt drámai az események sora. Volt, hogy bizony idegesítőnek találtam Sárát, gyerekesnek a viselkedését. Utána még kicsit drukkoltam is neki, el tudtam volna képzelni, András visszatér, Sára sikerrel jár és felül tudnak emelkedni a helyzeten. Ám aki menni akar, az menjen...


A gyerekek voltak nagyon eredetiek, különösen Sára kisfiának karaktere tetszett, aki pontosan és jól érzékelte a szülők kapcsolatának rezdüléseit, adott Sárának jó tanácsokat. Sára átalakulása, fejlődése jól követhető. A félelmeinkkel szembenézni is bátorság, de azokat legyőzni az az igazi!


"Tudod, anya, az úgy lenne igazságos, ha a papírfal másik oldalára, azokat a dolgokat írnád fel, amikkel te bántottad meg apát."


A párbeszédek fájdalmasan életszerűek, a metaforák pedig szépen színezik a történet lírai vonalát.
Gyönyörű mondatokkal írja le, jeleníti meg a természetet, párhuzamot húzva az emberi sorsokkal. Különösen a hattyúkról írt rész kiemelkedően szép. Sára szüleinek múltja, annak titkai is további fájó emlékeket idéznek meg a nőben. A szembenézés elkerülhetetlen. Sára végre felnőtt. Van legalább jó húsz éve a valóban boldog életre, annak lehetőségére. A szövegből azt éreztem, hogy a szerző nem csak megismerteti az olvasókkal ezt a történetet, de ismeri és érti az emberi sorsokban rejlő drámát.


Akikről szól a történet mi vagyunk, olvasók. Olyan görbetükör-féle regény, amibe merjünk belenézni. Hogy ki mit lát és az mennyire fog tetszeni, azt döntse el magának mindenki. Sára története szerencsére nem fordul rózsaszínbe, de a boldogság esélye feltűnik. Egy olyan szereplő személyében, aki méltó társa lehet Sárának, de erről nem mondanék többet. Sára akkor is meg fogja találni.




A regény fülszövege:
Salamon Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez.
Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni?
Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.

Köszönöm az előolvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!



Finy Petra: (Budapest, 1978. június 4-) író, költő

Közel harminc gyermekvers és mesekönyv után ez a második felnőtteknek szóló regénye.









Athenaeum, Budapest, 2018
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937489

2018. április 17., kedd

Mi maradunk!

Jásdi István: Mi maradunk! 





                                         













A személyes sorosok által bemutatott, a történelem viharait megélt család története megindító és elgondolkoztató. Ma nagyon népszerűek ezek a családregények a sajátosan egyéni történetek valós események hatásait ábrázoló, az egyes emberek, családok és generációkra ható események megismertetése. A megítélése is igen árnyaltan ad egy komoly történelmi hátteret.


Jásdi István könyvéből a 19. - 20. század történelme mellett egy szerteágazó, négy generációt bemutató családi sors bontakozik ki. Amibe természetesen erősen beavatkozott a történelem, megtépázta, és több tragédia után is az összetartást, összefogást mutatja meg a ma emberének. Nagyon meghatározó a nők szerepe, befolyásoló tényezők voltak ebben a családban. Nem csak mint anyák és feleségek, szerelmek, de döntéshozók is. Megbecsülésük azonban nem feltétlen volt olyan, mint elvárható lett volna. A női sorsok a család összetartó erejét emelik ki ebben a nem szokványos családregényben. Leginkább az anya alakja volt számomra meghatározó, ahogy visszafogta férjét '56 októberében. Védve a család egységét.


A korán árvaságra jutott, komáromi tímárlány, Jány Vilma és hites ura, a leszerelt őrmester, Hautzinger Sándor fűszerüzlete tönkremegy, s mindenüket elárverezik. A nincstelenné lett család
a budapesti rokonok segítségével kerül a fővárosba. Vilma varrással egészíti ki férje hivatalnoki szegényes keresetét. Nem kell vázolni, mekkora elismerés illeti a szülőket, hogy a nehéz körülményeik ellenére kitaníttatják mindhárom gyermeküket. Guszti, a Ludovikán végez, öccse Sanyi, középiskolai tanári diplomát szerez, Ili a tanítóképzőn végez. Családot alapítanak, és akár élhetnének boldogan, ha nem jön a nagy világégés. Gazdasági válságok, forradalmak, háborúk árnyalják a képet, nehezítik életüket, ahogyan már a nagyszülőkét is erősen befolyásolták.


A könyv a saját gyerekkori emlékekből, naplójegyzeteiből, börtönjegyzeteiből táplálkozik. Ezek közül folyamatosan kiemelkedik, visszatérünk Jány Gusztáv alakjához. Az ő sorsa volt a legdrámaibb. A könyv legerősebb, leghosszabb fejezete mutatja be őt. A siralomházból írt levele megrázó hatású.

Dokumentum-szerűen követhetjük életének alakulását. Komoly betegségek is nehezítették életüket. A történelmi korokat átívelő regény eseményei egy sajátos történelemkönyv és családregény keveréke. Persze a családban más katona is volt, mégpedig a szerző apja. Ő szintén híres evezős bajnok, a pilóta már 27 évesen. Neki az lett a veszte, hogy zsidó vér folyik az ereiben. Szálasi terror, Don-kanyar borzalmai is tökéletesen adják a hátteret. A szerző által ”Aranykertnek” nevezett Csallóközből, Pozsonytól Sopronig, majd Budapestre visz a család története. Nagy út ez, amit bejárhatunk, megismerve egy család tagjainak drámai sorsát, életük nehéz pillanatait. Biztosan hasonló ez a sors a kortársakéhoz, egyéni eltérések vannak. Olyan dolgokat ír meg, amelyeket ugyan ismerünk a történelemkönyvekből, ám a család tagjai életét a kendőzetlen valójában tárja elénk. Az elszakítottságról, a diktatúráról, a családi nevelés és a családok sokféleségéről tudhatunk meg történeteket. Tipikusan olyan kordokumentum-regény, amit lehetetlen érzelmek nélkül értékelni.




Jásdi István történeteket, családi legendákat mesél a könyvében. A nagyapjáét, aki hazatért a hadifogságból, az édesanyjáét, aki költőként lehetett volna ismert, ha nem lesz hősi halott az apukája. A gyerekkori házvezetőnőjéét, Bözsiét, aki remek üzleti érzékkel, vállalkozóként egészítette ki a tsz-től kapott fizetését, de dokumentumokkal mutatja meg azt is, milyen tárgyalása volt a nagyapja testvérének, Jány Gusztávnak, akit halálra ítéltek, és akinek hite és döntései egészen másként hatnak a család szemszögéből, mint történelmi nézőpontból. Izgalmas és elgondolkodtató, őszinte és közvetlen vallomás ez. Bizony itthon maradni izgalmasabb, nagyobb bátorság kell hozzá, mint elmenni.







JÁSDI ISTVÁN - 1947-ben született Budapesten. Külkereskedelmi Főiskolát végzett. 1984-től alapítója és elnök-vezérigazgatója a Hungavis Külkereskedelmi Rt.-nek. 1998-tól alapítója és tulajdonosa a Jásdi Pince Kft.-nek.












A könyv fülszövegéből:

Jásdi István könyvéből egy népes család négy generációjának szerteágazó és lebilincselő története bontakozik ki, amelynek ideje és tere a magyar XIX. és XX. század. Családtagjainak visszaemlékezéseiből, saját gyerek- és ifjúkori élményeiből, hivatalos dokumentumokból, naplóbejegyzésekből, bírósági jegyzőkönyvekből építi fel epizódról epizódra rendhagyó családregényét, részletgazdag, árnyalt korrajzot festve. A Hautzingerek, Jányk, Jásdik sorsában sokan saját felmenőik, nagyszüleik, szüleik sorsát ismerhetik fel, hiszen ahogy telnek-múlnak az évszázadok, egy család története egyre inkább azonos magának az országnak a történelmével. Így válik ez a különleges-különös könyv „tucatregénnyé”, azoknak a regényévé, akik a vesztes háborúkból is győztesen kerülnek ki.

Jaffa, Budapest, 2018
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634750550

2018. április 15., vasárnap

Az árulás palotája

Jason Matthews: Az árulás palotája 
(Vörös veréb 2.)









                                                                               







A Vörös veréb, alias Dominyika Jegorova az orosz balett-táncosból lett kémnő visszatért. Dominyika, akinek mint a történetből kiderül a balett-karrierje ugyan derékba tört egy nem véletlen baleset miatt, sikeres pályamódosítást tudhat maga mögött. A történet most is kellően izgalmas, fordulatos. Nekem tetszett, bár a kedvenc olvasmányaim közé nem került. Ez egy méltó folytatás, ami ugyan néhol kissé körülményes, száraz, adathalmazok törik meg a történetet, minden izgalom és macho-akció vagy a szerelmi szál ellenére. A sok szervezeti egység, rövidítéseik zavaróak voltak. Az események hozzák a tökéletes kémtörténet minden kellékét: izgalom és fordulat, az amerikaiak csak jót akarnak (békét), az oroszoknál semmi nem számít, legkevésbé az emberi élet, főleg, ha azok Putyin politikai ellenfelei, ehhez a szerelem oldja a feszültséget. Zseniálisan jó karakterek adják még az erejét a regénynek. A könyvben számos új karaktert ismerhetünk meg: a fiatal CIA-ügynököt, Hannah Archert, vagy Julia Zarubinat-ra érdemes figyelni.



Bár kissé nehezen indult, egy ponton pergő érdekfeszítő lesz a szexi kémnő története. Az amerikaiakhoz átállt moszkvai ügynöknő, aki most is életveszélyes játszmába keveredik Putyin Oroszországában. Az külön tetszett, hogy az orosz vezető ebben a regényben saját nevén jelenik meg. A történetet bonyolítja egy új bérgyilkos, aki még hátborzongatóbb elődjénél. Rengeteg az információ a kémkedés világából, mi zajlik a valóságban a színfalak mögött a nemzetközi cselszövésről kapunk képet, lehengerlő akciókkal. A hidegháború nem ért véget, más mederben folyik tovább meglátásom szerint. Ezeket a szexjelenek, és a fejezetek végén található receptek teszik színessé. Igazi kis kulináris kirándulást is kapunk ismét a történet mellé. Nem csak a töltött padlizsán, vagy a répaleves, de az orosz hússaláta vagy a sült csicseriborsó receptjével is gazdagodhatunk, de a céklával töltött pirog is a menü része.



A ​Vörös veréb című nemzetközi bestseller lebilincselő folytatásában semmi nem az, aminek elsőre gondolnánk, a cím tökéletesen kifejező. Jegorova százados, mint Washington legértékesebb beépített embere, amúgy az orosz (SZVR) munkatársa visszatért Moszkvába. Mélyen elítéli azokat, akiket szolgál: Putyin Oroszországának oligarcháit, csalóit és bűnözőit, akik a hatalom emberei. Ez nem könnyíti meg az életét, nem meglepő módon Dominyika folyamatos életveszélynek van kitéve. Az izgalmakat nagyban fokozza, hogy a lány szerelmes CIA-s kapcsolattartójába, Nate Nash-be, ám ha ez nem lenne elég ok a bonyodalomra, még az elnök, Putyin szeme is megakad a lányon. Ez a szenvedély pedig veszélyessé válik mindkettőjükre. Matthews finoman érzékelteti a Nate és a Dominika között fennálló feszültség forrásait. Az új hidegháborúban nem csak Dominyika az egyetlen kettős ügynök. Hatalmas pénzek forognak kockán, amíg Oroszországban a rendszer rohad. Ezt igen szemléletesen ábrázolja a szerző. Aki olvasta a Vörös veréb regényt, vagy a filmet látta nem fog csalódni.





Jason Matthews 33 évnyi operatív CIA-s munka után vonult nyugdíjba és megírta első könyvét, a Vörös Veréb történetét. A váratlanul nagy siker eredményeként szinte azonnal mozifilmet készítettek a könyvből. Szerintem ez a folytatás is megérne egy filmes változatot. Jason Matthews feltámasztotta a jó kémregényt. Kissé ugyan hosszú lett, de tény, hogy megéri az olvasást.






Agave Könyvek, Budapest, 2018
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194019 · Fordította: Fazekas László






2018. április 14., szombat

Bloginterjú - Finy Petra

Bloginterjú - Finy Petra  





                                       










Finy Petra nevére első, felnőtteknek szóló regénye megjelenésekor figyeltem fel. Az izgalmas témát bemutató Madárasszony rögtön megfogta a képzeletem. Igazán akkor lettem kíváncsi, mikor megtudtam eddig gyerekeknek írt verseket, meséket. Néhányat ezek közül én is elolvastam:

Most pedig itt a friss, második felnőtt regénye az Akkor is címmel a könyvfesztivál újdonsága, ami az Athenaeum Kiadónál jelent meg.

A könyv előzetes sajtóbemutatóján jártam, és kértem fel Petrát válaszoljon itt néhány kérdésre. Ezúton is köszönöm a lehetőséget neki! Erről az újdonságról, a női sorosokról, a mesékről, azok fontosságáról beszélgettünk.





A Madárasszony nagyon jó regény, a verseid és a meséid eredetiek, egyéniek. Nekem a Lámpalány meséi, A darvak tánca, Szívmadár, Bögreúr meséi, Egy marék buborék, A tesó-ügy és a Seprűsrác meséi tetszettek különösen.
A gyerekeknek írni sem könnyű, hogy szórakoztató és vicces, ám tanító jellegűek is legyenek a versek, mesék. Milyen szerinted a jó mese?


A jó mese nem buta, de nem is okoskodó. Komolyan veszi a gyereket, és önmagát. Van benne humor, lélek, és képes arra, hogy egy kicsit lelassítsa az időt. Arra, hogy az ezer inger mindig zizegő világából kiszakítsa a gyereket, és egy sóhajtásnyi békét nyújtson a lelkének. Hogy aztán abból a sóhajtásból egy jóleső gondolat legyen. Vagy csak egy halvány érzés, egy érzelmi emlék, amely bármelyik nehéz élethelyzetben előhívható, amikor a gyerek (vagy már felnőtt) lelkileg megszorul. A jó mese mindig ott van veled, mint láthatatlan őrangyal, hogy őrizze a lépteid a történetével, és megóvjon attól, hogy szakadékba zuhanj. Vagy ha már ott vagy, legalább, tudd, hogyan kell onnan kikecmeregni.






Neked van kedvenc meséd?

                                                               


Természetesen. Ez persze életszakaszonként változik, most épp a Világszép Vaszilissza és A fókaasszony a kedvenc mesém. Clarissa Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című könyvében olvastam, mely a női lét szakaszaihoz, elakadásaihoz, problémáihoz kapcsolódó történetek vannak, és az ahhoz fűzött magyarázatok. Olyan erős energiájú kötet, mintha Boldizsár Ilidkó szövegeit ötvöznénk Soma Mamagésa életszeretetével, női vitalitásával. Vaszilissza története nyilván azért akadhatott be a lelkembe, mert a főszereplő az anyja a halálos ágyán egy bábut ad lányának, mely gondolataival, energiájával segíti őt, és én is korán elvesztettem a mamámat, ezért számomra az komoly sorsfeladat, hogy mihez is kezdek az ő szellemi, lelki hagyatékával. A fókaasszony a határok kijelölése miatt fontos: arról a tipikus hibáról, gyengeségről szól, amelybe oly sokszor beleesünk mi nők: hogy túlságosan feloldódunk egy kapcsolatban, egy helyeztben, és nem őrizzük meg valódi önmagunkat, csak azért hogy jobban szeressenek minket.











Honnan jött az ötlet, hogy felnőtt regényt írj, mi inspirált a témaválasztásnál?



Több, mint húsz gyerekkötet volt már mögöttem, amikor azt éreztem, hogy egy történet még bennem maradt, és feltörni készül, mint egy vulkánból a lávaszökőkút. A Madárasszony szinte kiszakadt belőlem, annyira meg akarta magát íratni. Ezzel tartoztam a mamámnak, ez valójában az ő regénye.






Ez tényleg szomorú, sajnos én is ismerem ezt az érzést. Ezért érezted fontosnak a választott témát a regényedben, a Madárasszonynál?

A depresszió nagyon sok embert érint Magyarországon, küzdünk vele rendesen, mint az alkohollal. Ugyanakkor a mai napig tabunak számít, és a 21. század elején is teljesen elterjedt vélemény, hogy egy depressziós valójában nem beteg, csak “elhagyja magát”, “lusta”, “megjátssza a rosszkedvet”. Ezt nem lehet megjátszani, ezt nem lehet csak úgy leküzdeni. Orvosi segítsére van szükség, különben sok emberhez hasonlóan lábon hordjuk ki, és beleroppanunk. Akinek élt már együtt depresszióssal, az tudja,hogy az illető nem kamuzik. Nekem előfordult ilyesmi a családomban, tudom, miről beszélek.
                                                                                           


Mennyiben más felnőtteknek írni?




Egy gyerekkönyv esetében sokszor mérlegel az ember, hogy milyen korosztálynak ír, és ahhoz méri a stílust, a szöveghosszt és a humorfokot. Felméri mennyi kép lesz, és úgy adagol. Felnőtt könyvnél ez egyszerre szabadabb, mégis kötöttebb. Nagyon szeretek felnőttkönyvet írni, főként, ha utána találkozom mondjuk, egy olvasómmal, aki megilletődötten szorítja meg a kezem, vagy könnyes szemmel a borul a nyakamba, vagy csak zavartan megsúgja, hogy szerette a könyvet. A felnőtt közönség jóval szemérmesebb, ha tőlük kap ilyen kedves gesztusokat egy író, akkor azt még inkább meg kell megbecsülni.



Van előolvasód, kikből áll a tesztközönséged leadás előtt?

A gyerekszövegeimet a lányaim hallják először. A felnőttkönyveket a férjem. De nagyon fontos a nők véleménye, hiszen főként női olvasóim vannak. Az Akkor is esetében nagyon szívmelengető volt a tudat, hogy egy számomra fontos ember, akinek tényleg adok a véleményére, és tökéletesen megbízom az ízlésében, elolvasta. Ő Oláh Andrea. Amikor azt mondta, hogy tetszett neki, na, akkor nyugodtam meg igazán.

Mit kell tudni az új regényedről, mennyiben kapcsolódik, ha kapcsolódik az előző kötethez?



Ez is női sorsot jár körül, é szintén egy olyan témát, mely sok embert érint mostanában: életközepi válság, megcsalás, válás, női erőkeresés. Egy negyvenéves nő egy szép napon azzal szembesül, hogy az addig működőképesnek hit házassága valójában egy nagy hazugság. A férje lelép a bőröndjével a szeretőjéhez, aki gyereket vár tőle. Hát innen szép nyerni, mondhatnánk! Sára pedig mindent megtesz, hogyha nyerni nem is, de legalább talpra állni képes legyen.




Hogyan látod a nők helyzetét napjainkban, vagy a női szerzőket az irodalomban? vannak, működnek itt is még az előítéletek?

Igen is, meg nem is. Nyilván szép fokozatosan emancipálódik az irodalmunk, de azért ügyesen használjuk még a régi sztereotípiákat is. Pedig igazából nem hiszem, hogy lenne női és férfi irodalom. Amikor az Akkor is-ban egy atomjaira szétesett lelkű, túl naiv, hisztérikusan gyermekded nőt ábrázolok, akinél csak fogjuk a fejünket, miért nem életrevalóbb, és ez a szereplő egy férfit irritál, az arról a férfiról is árulkodik. Róla is üzen, hogy vajon miért idegesíti ennyire egy tehetetlen, érzelmeinek kiszolgáltatott nő.




Új regényed a válás körül bonyolódik. Hogyan látod napjaink párkapcsolatait, mit gondolsz a családi háttérről?



Napjaink párkapcsolatai nagyon megváltoztak. Mintha egy fogat két lova nem egy irányba akarna szaladni, és aztán csodálkozunk,ha szétszakad a kocsi váza, a lovak pedig eltűnnek két irányban, a fogat roncsaival, és házasságuk, kapcsolatuk romjaival. Önző kapcsolatokban élünk, ahol a másikkal csak akkor szeretünk lenni, ha ő megfelelően tükröz minket. Ha magából is akar mutatni valamit, azt már zavarónak érezzük.

Mit tervezel, min dolgozol? A gyerekeknek vagy a felnőtt olvasóknak készülsz valamivel?

Szeretnék egy vicces felnőtt könyvet. Eddig minden kötetem annyira komoly és érzelmes volt (ezért írtam bele Őze bácsit az Akkor is-ba, aki személyes kedvencem, és egy kis humort csempész a könyvbe). Kitaláltam egy olyan illusztrált kötetet, amit már tudom, ki rajzolna, és tudom, miről szól.


Kedves Petra, ehhez és az Akkor is című új regényhez kívánok sok sikert! A téma valóban fontos, aktuális. Az Akkor is bemutatója, dedikálása a könyvfesztiválon, ahol személyes találkozásra is van alkalom: április. 21.-én 14. 00. a Millenárison. Petrával a könyv bemutatóján Jakupcsek Gabriella beszélget majd. Az eseményről részletesebben   ITT olvashatsz!

Köszönöm az interjút!





















2018. április 12., csütörtök

A halaknak nincs lábuk

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk 





                                                         




"Keflavíkban három égtáj létezik: a szél, a tenger és az örökkévalóság"





Egy átgondolt meditáció az életről a regény története.
"De mit lehet tenni azzal az élettel, ami egyáltalán nem szánalmas, nem értelmetlen, mégis hirtelen és teljesen váratlanul zsákutcába torkollik?"


Ha nem tudsz semmit, vagy csak keveset Izlandról, de érdekel és kíváncsi vagy, akkor ezt az intenzív, érzelmes, mégis finoman lírai regényt olvasva megismerheted az ott élők lelkét, gondolataikat, viszonyukat önmagukhoz és egymáshoz, a természethez. Ízelítőt kapsz ebből, egy szelet Izland ez, ami a szívig hatol. Miért olyan nehéz a boldogságot megtalálni, megtartani? Az elfogadás és a szeretet egymás iránt hogyan tud megvalósulni, mi módon segíthet az élet harcait túlélni? Poétikus próza, amely megnyugtató, hogy a hibáinkat vállalva lehetünk boldogok. Puha meleg takaró ez a regény a lelkünknek. Olyan volt az olvasás hatása, hogy az léleksimogatóan szép, már az első oldalaktól rögtön rabul ejti az olvasó érzelmeit. Amint a sötét skandináv költészet fájdalmas drámaisága és a szeretet keveredése hat a lelkünkre a történet belénk ivódik, bekúszik a bőrünk alá és velünk marad. Igazi élmény volt elmerülni, megismerni ezt a különleges kalandot Izlandon.


"Néha keressük a fájdalmat. A gyötrelmet. És belevájunk a sebeinkbe."



Maga a történet a sötét és távoli Izlandon játszódik, egyetlen nap eseménye, ez bárhol megeshetne. Helyszín a Keflavík nevű kisvároska, ahol halászatból élnek az emberek. Itt, ebben a halászvárosban nőtt fel főhősünk Ari ide érkezik vissza, egyenesen Koppenhágából. Ari költő és könyvkiadó, éppen túl van a válásán, élete szétesett, a boldog család képe vágy és illúzió lett. A történet hol napjainkban játszódik, hol a régi gyermekkor, a hetvenes-nyolcvanas évek idéződnek meg. Ari több ifjú kori csalódásával ismerkedhetünk meg. Megismerhetjük az apját, akivel sosem találta meg igazán a közös hangot, és az indokot, amiért hazahívta fiát. Ari édesanyját korán elvesztette, ez kap jelentős hangsúlyt, ahogyan nagyszülei sorsa, Oddur és Margrét élete is több fordulatot, drámát és vágyat hordoz magában. Talán ez a szál volt a leginkább szívemnek kedves a regényben.

Megismerjük közben Izland történelmének jó száz évét, az események hatásait, amik mély nyomot hagytak Ari lelkében. Vágy és szerelem, öröm és bánat váltakozik a lapokon, ahogy az élet ott is adja magát. Ahol már nincsenek szavak, ott megértés sem lehet. A nyugodt és lassú, már-már egyhangúságot a meg nem értés képei törik meg. Ahogyan a tenger sós, hideg hullámai csapkodnak az életükben, úgy érzi az olvasó az izlandi hideget. Az pedig a szeretetben, szerelemben, boldogságban tudna feloldódni. Mindezt a férfikönnyek, ábrándok és álmok lengik be a képzelet szárnyán. A lét kérdései, kihagyott lehetőségekkel, elmulasztott ölelésekkel, avagy hogyan tesszük önmagunkat boldogtalanná. Költőien szép, igényes és kifejező képekkel megírt regény.  Valójában sokat tudunk, de nem értünk semmit az életből, vagy csak már későn ismerjük fel a lehetőségeinket. Férfivá a tenger tesz, a természet közelsége, ami fontos eleme a történetnek.

"Oddur mindig barátjaként és lelki társaként emlegette a tengert."



Keflavik egy olyan város, amelyet Izland legzordabb, legsötétebb helyének hívnak, fekete láva mezők veszik körül. A megélhetés túlélés, nehéz. Aki innen elmegy, az nem tér vissza. Ari mégis kénytelen apja hívására visszamenni és szembe nézni a múlt árnyaival. Ki vagyunk igazán és kik akarunk lenni? Mindezek mellett arra is választ kapunk, mi köze van ezekhez Tito szívének?

A regény egy család sorát követi a 20. század elejétől napjainkig. Ez azoknak az embereknek a története, akik szeretik egymást, és mégis szenvednek, akik keresik egymást és a boldogságot. Egy emberi mese a fájdalomról és veszteségről, a barátság erejéről és az erőszakról, a halálról, ami mindenkit elér. Persze mesél a halakkal teli tengerről, az amerikai árukkal teli hajókról és egy amerikai katonai bázisról. Közben szól a Beatles és a Pink Floyd, kapunk egy kis keleti napsütést és megjelennek a sötét napok is. A szemléletesen szép költői képek, emelkedett hangulat, filozofikus írásmód és a különös cím emlékezetes olvasmányélményt ad. A fordítót minden elismerés megilleti.


A fagyos észak írójától ez a regény számomra az év egyik legjobb meglepetése volt. Jón Kalman Stefánsson kötetének megismerése kivételes élményt adott, ami sokáig velem marad. Ahogy az író a történet három szálából mesterien kanyarít egy remek balladát, igazi családi-sagát (a nagyapa meséje, Ari ifjúsága és Izlandra való visszatérése) elképesztően bánik a szavakkal. Öröm volt olvasni Stefánsson regényének lírai sorait, amelyek rabul ejtik az olvasó lelkét. A 2017-ben Man Booker-díjra jelölt szerzővel az áprilisi könyvfesztiválon találkozhat a közönség.

KÖNYVBEMUTATÓ a szerzővel, a Könyvfesztiválon (2018.04.22-én 14 órától, Millenáris, Osztovits Levente terem)


"Aki szeretni akarja Izlandot, annak néha el kell hagynia."




Jón Kalman Stefánsson 1963. december 17-én született Reykjavíkban. 12 éves korában Keflavíkba költözött, ott élt 1986-ig. Dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, egy nyarat rendőrként a keflavíki reptéren, később pedig középiskolai irodalomtanár és könyvtáros lett. Első verseskötete 1988-ban jelent meg, novellákat és regényeket ír. Háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben. Himnaríki og helvíti (Menny és pokol)-trilógiáját tucatnyi nyelvre fordították le.









Typotex, Budapest, 2017
350 oldal · ISBN: 9789632798875 · Fordította: Patat Bence